9.4 C
Cegléd
2026. október 18. vasárnap
spot_img

Területfejlesztési fórum

Érd után Cegléden szervezett térségi egyeztető fórumot Pest Megye Önkormányzata november 9-én a Városházán. Az egyeztetések célja, hogy megalapozzák Pest megye eredményes felkészülését a következő, 2013 és 2020 közötti fejlesztési ciklusra. Földi László polgármester köszöntőjében kifejtette, szükség van a térség településeinek javaslataira a közösen kapott feladatban, amely a területfejlesztés, a megyei önkormányzatok szerepe ugyanis jelentősen megváltozik.
Év elejére „el kell, hogy készüljenek a programok, települési szinten is, amelyek felkészítenek bennünket a következő fejlesztési időszakra; (…) olyan programok, amelyekben a helyi vállalkozások, vagy a szomszédos települések nem versenytársként, hanem partnerként tekintenek a másikra, erősítve és nem gyengítve egymás esélyeit, terveit és kezdeményezéseit” – ezt már  dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke hangsúlyozta. – A projectalapú finanszírozás helyett mostantól program alapú finanszírozást tervez a kormány, mely megfordítja a folyamatot, és a településeknek kell kezdeményezni, mire kell pénz. A megye feladata mostantól a területfejlesztés céljainak meghatározása.
A rendezvényen előadások hangzottak el a megváltozott megyei feladatok témájában, a fő fejlesztési irányokról és újra hangsúlyt kapott az önálló Pest megye régió létrehozásának szükségessége. Több fotó az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...