8.9 C
Cegléd
2025. május 18. vasárnap
spot_img

Uzsorások fenyegetik Ruttner Györgyöt

Többször is megfenyegették az uzsorások Ruttner Györgyöt – írja a Blikk kedden. A többek között Damu Roland és Stohl András perével országos ismertséget szerző ügyvéd nemrég feljelentést tett az uzsorások ellen a rendőrségen, miután megelégelte, hogy több mint félmilliárd forintot fizetett ki hitelezőinek, akik korábban 172 millió forintot adtak neki kölcsön.
Ruttner a Blikknek elmondta, hogy az uzsorások azt ígérték neki, hogy tönkreteszik a karrierjét, és baseballütővel verik szét az irodáját, ha nem fizet, az ügyvéd pedig elkezdett aggódni a családja biztonságáért is, ezért fordult a rendőrséghez.
Ruttner szerint egyik hitelezője, V. István még a kétéves börtönbüntetése közben is képes volt az uzsorakamatokat kint lévő élettársa, R. Erzsébet közreműködésével rendre bevasalni rajta. Az ügyvéd szerint az uzsorások még mindig úgy vélik, hogy több mint 100 millió forintnyi letéttel tartozik nekik, ezért ő felajánlotta, hogy a maradék pénzt évi 10 százalékos tisztességes kamattal visszaadja, de az alku így nem köttetett meg. Ruttner állítása szerint többször is havi 13 millió forintot fizetett ki az uzsorásoknak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Ajándék” láncfűrész és szőnyeg – csaló járja Cegléd utcáit

Feltételezhetően csaló tűnt fel Cegléden, aki elsősorban időseket próbál...

Új kiállítás nyílt a Kossuth Múzeumban

Május 17-én nyílt meg a FÉNY – ÁRNYÉK –...

Újabb szép eredmények a Fitkid Grand Prix-n

Május második hétvégéjén rendezték meg Balatonfüreden az Országos Fitkid...

Bajnok esélyes a Ceglédi KK SE férfi U20 csapata

A Ceglédi KK SE férfi U20 csapata hosszú veretlenségi...

Még aznap lebukott az autótolvaj

Gyorsan kézre kerítették a ceglédi rendőrök azt a 19...