26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Jansik Szilárd világbajnoki ezüstje

Újabb ceglédi testvérpár dicsőségének örülhetnek a ceglédi sportbarátok. Az elmúlt hét végén fejeződött be az Ifjúsági Vízilabda Világbajnokság az ausztráliai Perthben, ahol a magyar válogatott a második helyen végzett. A csapat tagja volt a CVSE-ben nevelkedett Jansik Szilárd – jobbra – is, aki az egész tornán remek teljesítményt nyújtott. A korosztályos világbajnokságon nyújtott nagy siker méltó a korábbiakban elért eredményekhez és minősíti a magas színvonalú honi utánpótlás-nevelési munkát.

Jansik Szilárd 1994-ben született. A CVSE-ben ismerkedett meg a sportággal és tehetségének további kibontakozása céljából igazolt át már korábban a Központi Sportiskola szakosztályába, ahol a tanulmányai folytatása mellett élvonalbeli játékossá vált.

A Jansik testvérek sportpályafutásának a 2012. év emlékezetes állomása lesz. Az idősebb fiú Dávid – balra – (21) a Bp. Honvéd játékosa a közelmúltban bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban, ami azt jelenti, hogy az új olimpiai ciklusban már számol vele a szakvezetés.

A két Jansik fiú azt az utat járja, amit több Cegléden született és sportágat választó társaik már tették ezt a múltban. A mostaniak közül is remek példák állnak előttük: az Ungvári testvérek, a Lőrincz testvérek, vagy éppen a  vízilabdás berkekben ismert Czigány testvérek. Őket korban megelőzték a Pásztor testvérek, a Pákozdi testvérek, vagy évtizedekkel korábban a Kökény fivérek. Valami jellegzetes közös vonás köti össze ezeket a sportkarrierreket. A tehetség és szorgalom mellett talán a legfontosabb nagybetűs adalék a CSALÁDOK szerepe. Ez alkalommal  gratulálunk a Jansik testvéreknek és szüleiknek – pazar sportélményhez juttattak benünket. Cegléd városa büszke lehet tehetségkutató műhelyeire, az utánpótlás-nevelés sokszínűségére és sikereire.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...