8.3 C
Cegléd
2026. március 17. kedd
spot_img

Ceglédi Prima díjasok

A hét ceglédi Prima-jelölt közül végül két szakember kapott regionális elismerést, további egy pedig országos Prima-Primissima, az Év Vállalkozója díjat vehetett át. November 30-án regionális díjat kapott dr. Farkas Gábor főépítész, az Év vállalkozója díjat vehette át dr. Gabnai Judit háziorvos. Lapunk 2009. március 27-ei számában jelent meg interjú Gabnai doktornővel, melyben hivatásáról a következőt nyilatkozta: „Háziorvosként azt tartom a legszebbnek hivatásomban, hogy alaposabban megismerhetem a betegeimet az évtizedek során. (…) ez a gyógyítás szempontjából is rendkívül fontos. Itt az eredmények nem látványosak, de emberileg mindenképpen sokat jelentenek.” – vallotta a doktornő.                

dr. Farkas Gábor, Ybl és Pro-Architectura díjas építész, 1992 óta Cegléd főépítésze. Országosan elismert szakember, akit karakteres, sajátos stílusú, Bács-Kiskun és Pest megyei települések emblematikus épületeinek építőjeként tartanak számon. „Épületeiről a települések építészeti hagyományainak tisztelete, és egyéni építészeti ízekkel teletűzdelt maiság sugárzik.” – szól a közelmúltban átadott nagykőrösi főteret is megálmodó építész jellemzése. 

December 7-én a Müpában Bacskai János, a Ced-Dent Kft. és az Osteo 2004 Kft ügyvezetője vállalkozása területén elért kiemelkedő eredményeiért és közéleti tevékenységéért kapta meg a VOSZ elismerését. A két cégnél mintegy 40 embert foglalkoztató ügyvezető lapunknak adott nyilatkozata szerint: „Ez a díj, nemcsak engem illet, hanem a családomat és kollégáimat is, közös munkánk elismerése ez.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...