Önként jelentkezett katonának, 1916. július 2-án fénykép készült róla, ahol mindössze 17 éves. Ezt Ceglédre címzett a nagyapjának Országh Mihálynak a Nyúl utca 2-be. A kép hátuljára ezt írta: „Eljöttem, de búcsúzni nem tudok. Tisztelettel, szeretettel a sírig. Sándor”
1916-ban a frontra került, a mostoha állítólag a következő szavakkal indította útnak: „Az első golyó téged érjen!” A világháborút szerencsésen túlélte, de idősen sokat emlegette Isonzót. A pokolból hazatérve harcolt a Tanácsköztársaság idején Stromfeld és Szamuely alatt is, az északi hadjáratban részt vett, nem egyszer megsebesült, a jobb csuklóján a golyó általi sebesülését őrizte élete végéig.
Nem csodálkozhatunk azon, hogy a háborúból hazatérve nem Pestre, hanem Ceglédre ment haza, érthetően jobban ragaszkodott a nagyszülőkhöz. Cegléden lépett be a huszárezredbe, ahonnan Szegedre kellett levonulniuk és beállni a kormányzó testőrségébe, amikor az átvette a hatalmat. Horthy emlékezetes bevonulása után a Budai várban lett felavatott testőr. Itt 1924-ig szolgált s közben megismerte Németh Máriát, aki kenderesi származású volt. Ő úgy került fel a várba, hogy Horthy előszeretettel alkalmazta „földijeit”. 1924-ben várták az első gyermeküket Máriát, aki a nagyszülői házban, Cegléden a Nyúl utcában született meg még az évben. Továbbra is a ceglédi nagyszülők nyújtották a családi menedéket, az apjával és a mostohával való „nem túl fényes” kapcsolata miatt. Családalapítása miatt nyugdíjazták, ezzel együtt a felesége kenderesi kötődése lévén felajánlotta nekik Horthy a kenderesi kastélyt, hogy ott teljesítsenek szolgálatot, éljék családi életüket. Nyugalmazott testőr őrmesterként 
így lett kastélygondnok, felesége ügyelt a szakácsokra, irányított, de ő maga is sütött-főzött, amikor Horthyék Kenderesen tartózkodtak nyaranta. A testőralakulat Gödöllőn állomásozott, a család magánrezidenciáján vendégeket csak a baráti körből fogadtak, ezért nem volt szükség rájuk. A gondnok-főlovász tartotta trenírben a lovakat s a birtokra való kilovaglásai alkalmával egyedül kísérte Horthyt. Aranyfácánokat nevelt és ezen kívül a villany és ivóvízellátásáért felelt.
A kastély melletti szolgálati lakásban laktak, nyugodt életük volt, négy gyermeket neveltek, meg volt mindenük. Aztán jött a háború… A kormányzó már fegyverropogást hallott a vonalban, amikor utoljára a gondnokával beszélt, mielőtt megszakadt a kenderesi kúria és a Budai vár között a telefonkapcsolat. A háború után volt részük meghurcoltatásban, de később konszolidálódott a helyzet és az egykori kertész szolgálati lakásában éltek egészen halálukig.
Özv. Horthy Istvánné, gróf Edelsheim-Gyulai Ilona 1989. áprilisában hazatért Magyarországra és fontosnak tartotta, hogy (45 év elmúltával) a szeretett gondnokékat felkeresse Kenderesen. Ezt követően, három nap múlva Országh Sándor főlovászmester 1989. április 7-én, mint aki elvégezte dolgát, örökre elaludt a foteljában.
