25 C
Cegléd
2026. július 21. kedd
spot_img

A karácsonyi vásár leg-jei

Ha visszatekintek az elmúlt hét eseményeire, akkor úgy gondolom a legmeghittebb pillanatok minden héten a gyertyagyújtáshoz kötődnek, a város kisiskolásai csillogó szemmel szavaltak és úgy érzetük ezeken a napokon semmi rossz nem történhet velünk, az ott lévők lelkét átjárta a várakozás élménye. A legnagyobb tömeget kétségtelenül a szilveszteri programok vonzották, amely szintén újdonság volt Cegléden, de remekül vizsgáztak kollegáim ennek az eseménynek a levezénylésénél is. Köszönet és hála ezért nekik. A legvidámabb perceket a Babtársulat óriásbábos produkciója nyújtotta Fenevadak címmel, amelybe a fellépők bevonták a téren nézelődő vagy csak áthaladó embereket, nem kis meglepetést és derültséget okozva ezzel. A legszomorúbb nap akkor volt, amikor reggeltől estig folyamatosan esett az eső és szinte az összes műsort el kellett halasztanunk. 

Végül, de nem utolsósorban a szervezők várakozás teli napokat éltek át a vásár első napjaiban és felszabadult, megnyugvással teli fohászokat mormoltak az ég felé a január másodiki elpakolás napján. 

Munkatársaim nevében köszönöm az összes művész fellépését, köszönjük az építő és a romboló kritikákat is és végezetül mit is mondhatnánk:  Jövőre Veletek ugyanitt, ha az Isten is megsegít!

Sok-sok fotó facebook oldalunkon itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...