Január 11-én tartották a Városháza dísztermében a hagyományos Újévi köszöntőt, ahová a város közéleti személyiségeit, vállalkozóit, intézményvezetőit várták. Földi László polgármester évértékelő-évnyitó beszédében elmondta: “Nyilvánvalóan voltak hibáink, de örömeink is az elmúlt esztendőben. Mi nem mindig vesszük észre, milyen apró változások zajlanak körülöttünk, ezekre a városba látogató vendégeink hívják fel a figyelmet, akik jó szívvel távoznak Ceglédről.”
Elhangzott: a következő esztendőben nagyobb összeg áll majd a város rendelkezésére, miután az állam átvállalt a várostól 3 milliárd forint adósságot. “Ennek hatásait majd a a második félévtől és a következő évtől lehet erősen érzékelni.”- tette hozzá.
A polgármester megköszönte a ceglédi adófizetőknek, hogy “98%-os, nagyon jó az adómorál, köszönöm a terhet viselőknek, büszke vagyok mindenkire, aki ebben a városban valamit tesz másokért.”
A 2013-as tervekre, programokra térve kifejtette: Ebben az évben több évfordulót ünnepel majd a város. Kossuth Lajos beszédének 165., a Dózsa féle parasztfelkelés 500. évfordulója és Cegléd 650. születésnapja is 2013-ban lesz. A jeles évfordulók kapcsán “Jubileumi esztendő kívánunk meghirdetni a szeptemberi Kossuth Napokon.” – jelentette be a rendezvényen Földi László. Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…