20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Nem fogok könyörögni Orbán Viktornak

Egy ceglédi szakközépiskolában dolgozó tanár, Fényi Gabriella is nyilatkozik az origo.hu-nak az internetes oldal tegnap megjelent „Nem fogok könyörögni Orbán Viktornak”-című riportjában. A lap a kormány júniusi döntésének az érintettekre gyakorolt hatásáról ír. A kormánydöntés szerint a közalkalmazottaknak nem jár együtt a nyugdíj és a munkabér. A cikkben megkérdezettek szerint semmi baj nem lenne a kormány döntésével, ha a fiatalok előtt nyitnák meg az orvosi, tanári pályákat, csak nincs pályakezdő, aki elvállalná a munkát.
Fényi Gabriella otthagyta a ceglédi szakközépiskolát, ahol némettanárként dolgozott. Tavaly júniusban, 59 évesen és 40 év szolgálati idővel a háta mögött ment korhatár előtti ellátásba. Rajta kívül még hárman döntöttek így az iskolában tanítók közül. Akkortól az iskolában maradó három némettanárra jut az összes óra megtartása, Gabriella helyére ugyanis nem vesznek fel mást. Úgy gondolja, eddig sem vette el egyetlen fiatal tanár munkáját sem, azzal, hogy a nyugdíj mellett az iskolában maradt, nem ezért nem vettek fel senkit, hanem mert nincs jelentkező. „Ha felvennének a helyemre egy fiatalt, más szájízzel hagynám el a pályát. Úgy egyet tudnék érteni a döntéssel, de most úgy érzem, hogy azzal, hogy elmegyek, a többiek nyakán hagyom itt a plusz órákat.”
Szívesen dolgozott volna tovább az iskolában, ha szükség lett volna a munkájára. Már most azon agyal, hogy mit fog magával kezdeni júniustól. Valószínűleg jövő ilyenkor Ausztriában lesz egy ötcsillagos szálloda animátoraként. „A pénz miatt gondolkodom az új munkán. Devizahitelem van, nem jövök ki csak a nyugdíjamból” – mondta a némettanárnő, aki azt sem tartja kizártnak, hogy eladja mindenét, kimegy a Kanári-szigetekre, vesz egy kunyhót, és avokádót termeszt.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...