Nem változnak idén a közétkeztetési térítési díjak. Az idei tanévtől a TS Gastro főz a város intézményeinek, és az önkormányzat meg tudott úgy egyezni a céggel, hogy az öt éven keresztül ne emelje az árait, még az inflációs hatást se érvényesítse. A testület a csütörtöki ülésen tulajdonosi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a TS Gastro a konyhájának az energetikai korszerűsítésre pályázzon. Ez a városnak nem kerül pénzbe, ugyanakkor a testület azt a feltételt szabta, hogy a szerződés lejártakor, illetve felbontásakor sem terhelje kötelezettség az önkormányzatot a korszerűsítés költségeivel kapcsolatban.
Az utóbbi időben számos bejelentés érkezett az önkormányzathoz azért, mert a vendéglátóhelyekről kiszűrődő zaj, és az onnan hazafelé tartó szórakozók randalírozása zavarja a lakosság pihenését. A város ezért úgy döntött, hogy valamiféle korlátok közé kell szorítani azoknak a szórakozóhelyeknek a nyitva tartását, amelyek szeszes italt is forgalmaznak. A májusban életbe lépő rendelet szerint ezek a vendéglátóhelyek hétköznap éjjel 22 óráig tarthatnak nyitva, hétvégén pedig hajnali 2 óráig.
Májusban mindenki tiszta lappal indul, senkit nem érint a rendeleti korlátozás, amely csak akkor alkalmazandó először, ha megsértik a jogszabályi rendelkezést, vagyis csendháborítást követnek el. A szankcionálás során a fokozatosság elve fog érvényesülni: az első szabálysértés nyomán 6 hónapig, a második szabálysértés után már egy éven át nem ad ki a hatóság engedélyt a hajnalig tartó nyitva tartásra, harmadszor pedig már két évig várhatnak, míg újra itt lehet átmulatni az éjszakát. Az önkormányzatnak ezzel az volt a szándéka, hogy ne csak a szórakozáshoz, de a pihenéshez való jog is érvényesüljön, a szórakozóhelyek pedig úgy működjenek, hogy ne zavarják a környező lakosságot. Ugyanakkor a tizenévesek éjszakai, utcai tivornyázásait is szeretnék megakadályozni. A rendelet nem vonatkozik a szállodákra, benzinkutakra, és éjjel-nappali üzletekre sem, csak az úgynevezett szórakozóhelyekre.
Három millió forintot szavazott meg a testület a Rákóczi úti ostorfasorral kapcsolatos tavaszi és őszi munkálatokra. Az elöregedett és balesetveszélyes, ugyanakkor gyönyörű és emblematikus fasor problémájának a megoldására szakértői testület állt fel, amely néhány hete megtette javaslatait. Ezeket figyelembe véve végzi el a VÁRVAG a szükséges munkákat. A pénzt pedig próbálja az önkormányzat úgy hozzárendelni a feladatokhoz, hogy azok egyszerre ne jelentsenek túlzott terhet a városnak, ugyanakkor így arra is lehetőség nyílik, hogy megfigyeljék a szakemberek, hogyan reagálnak a fák az elvégzett beavatkozásokra.
Ajánlatot tett az Elastic Kft., hogy megvásárolná a jelenleg is telephelyéül szolgáló, az önkormányzattól bérelt Törteli úti ingatlant. Kis Attila (Jobbik) képviselő felvetette, hogy habár a cég számos megbízást kap az önkormányzattól – pl. az utak hó- és jégmentesítését is az Elastic Kft. végzi – a székhelye Budapesten van, így oda fizeti az iparűzési adót. Hörömpő Annamária (Fidesz) képviselő ugyanakkor megnyugtatta, hogy a Kft. a telephelye szerint Ceglédnek fizeti a szóban forgó adónemet. Nagy Tamás javasolta, hogy az ingatlant bocsássák árverésre, hogy bárkinek lehetősége legyen azt megvásárolni. Czesznak Tamás, a VÁRVAG Kft. ügyvezetője jelezte, hogy az árat értékbecslés nyomán határozták meg, tehát piaci árat fizetne érte az ajánlattevő.
A testület időközbeni jogszabályi változások, illetve jogértelmezési kérdések miatt levette a napirendjéről a Városőrség felállításával kapcsolatos javaslatot, ezt majd egy későbbi ülés keretében fogják tárgyalni.