23.2 C
Cegléd
2025. április 28. hétfő
spot_img

Pest megye leválna

Több mint kilencven, Pest megyei önkormányzat – köztük a ceglédi is – küldte el a közép-magyarországi régió kettéválását támogató testületi határozatát január közepéig az aláírásgyűjtést kezdeményező Gomba községnek – közölte a település polgármestere pénteken.

Lehota Vilmos korábbi tájékoztatása szerint miután a tavaly november 9-én, Cegléden tartott megyei területfejlesztési fórum nyilvánvalóvá tette számukra, hogy a fővárossal közös régióban az elkövetkező években is kevés pénzük marad a kisebb településeknek fejlesztésre, képviselő-testületük november 22-én napirendre vette az ügyet. Kezdeményezték, hogy a jelenlegi közép-magyarországi régió az Európai Unió 2014 és 2020 közötti költségvetési időszakában már két régiót jelentsen: külön Budapestet és külön Pest megyét. A kezdeményezés támogatására a megye önkormányzatait és a megyeházát is kérték. Lehota Vilmos azt mondta az MTI-nek: mivel a kormány a legkésőbb február végéig jelezheti az EU-nak az eddigi közép-magyarországi régió tervezett kettéválását az „aláírásgyűjtő” község vezetése szeretné átadni a támogató határozatokat az illetékeseknek. Hozzátette, ha az idén márciusig megérkezik a hivatalos jelzés az EU-hoz, s utána megszületik a várt kormány- vagy országgyűlési határozat az ügyben, akkor is csak 2015-től pályázhatna önálló régióként Pest megye kohéziós forrásokra. A kormány a napokban határozatot fogadott el a közép-magyarországi régió esetleges kettéválasztásának lehetőségéről. A Magyar Közlönyben megjelent jogszabály arra kéri fel a minisztereket, hogy 2015. december 15-ig vizsgálják meg a régió kettéválasztásának lehetőségét. A határozat utal arra, hogy a statisztikai területi egységek beosztását meghatározó, úgynevezett NUTS-rendszer felülvizsgálata 2016-ban esedékes.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mitől működik jól egy önkormányzat?

Egy önkormányzat akkor végzi jól a dolgát, ha az...

Két rendőrautónak is nekihajtott a lopott kisbusszal

A Ceglédi Járási Ügyészség indítványozta egy férfi letartóztatását, aki...

Ha nem vigyázunk, a napfény káros lehet a szemünkre

A hírekben gyakran hallhatjuk a figyelmeztetést, hogy tűző napra...

Medenceburkolás PVC fóliával: Miért jó opció?

Manapság számos módszer létezik a medencék burkolására, de a...

A legkényelmesebb, ha a reptér közelében parkolunk

  Ha repülővel utazunk, az egyik legnagyobb kérdés, amire megoldást...