Hoffmann Rózsa jelezte: az iskolaigazgatók kinevezésének államtitkári jogkörbe utalása elsősorban „presztízsnövelő aktus”, a kiválasztás azonban ezután is helyi szakmai javaslatokra épül.
Reformhullámvasút
Bögös István, a ceglédi Várkonyi István Általános Iskola igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: az átalakítás nem okozott zavart az intézmény mindennapjaiban. Ugyanakkor utalt arra: remélik, hogy az eddigi oktatási „reformhullámvasút” megáll és tartós pályára áll a köznevelés rendszere Magyarországon.
Csajka Józsefné Rebek Éva tankerületi igazgató közölte: a ceglédi járáshoz tartozó tizenkét település közül négy helyen vette át a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az iskolák működtetését. „Csak feladatokat látunk, problémát nem” – fűzte hozzá.
Földi László, a város fideszes polgármestere arról beszélt: büszkék arra, hogy Cegléd igazi iskolaváros, és ezen a most formálódó, új oktatási rendszer sem változtat. Közölte: a közoktatás állami feladat, az iskolák állami fenntartásba vételének lehetővé tételével tehát csak ennek elismerése történt meg.
Ez a hajó elment
Elindult egy Klebelsberg nevezetű hajó, ami az iskolák állami fenntartásba vétele felé halad. Ebbe a többség beszállt. Lehet a partról kiabálni, de ahogy távolodik a hajó, onnan egyre kevésbé látni már a kormányrudat – Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter kedden ezzel a képpel érzékeltette a különbséget a vele megállapodó szakszervezetek, és a tárgyalóasztalt elhagyó Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ )között.
A megállapodást aláíró Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet és a Oktatási Vezetők Szakszervezete a pedagógustársadalom 90 százalékát képviseli, közölte a miniszter. Balog szerint a partnerséget vállaló és a megállapodást aláíró szervezetek nemcsak a bírálat jogát, de a beleszólás lehetőségét is megkapták.
A kedden kötött megállapodás a béremelés kérdését nem érinti. A 30-40 százalékos béremelést november óta lebegteti a kormányzat: csak abban az esetben hajtják végre szeptembertől, ha azt az ország gazdasági helyzete lehetővé teszi, egyébként 2014. januárra halasztják. Balog Zoltán azt mondta: ma jóval nagyobb az esély arra, mint néhány hónappal ezelőtt, hogy szeptemberben be tudják vezetni az életpályamodellt. A PSZ vezetője azt mondta: elfogadták, hogy a bérek kérdéséről az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban tárgyalnak, hiszen az más közalkalmazottakat is érint.
Fotó: Kisfaludi István