16.5 C
Cegléd
2025. április 20. vasárnap
spot_img

Kompozíciók

Immár hagyománnyá válik ez a közös, évenként megrendezett bemutatkozás, amely – mint mondják – tanulságos és inspiráló a művészek számára is. Idén a kiállítás mottója a „Kompozíció” lett. A kompozíció szó szűkebb értelemben azt a tudatos rendező elvet jelenti, amelynek segítségével a művész a természet formáit az általa kifejezni kívánt mondanivalónak megfelelően harmóniába rendezi. Ennek a tudatos rendező elvnek az alkalmazását a kiállító művészek mindegyike vállalja, alkotásaikban mi magunk is felfedezhetjük ezt. Nem csak azért választották ezt a mottót, mert a tudatos alkotói munka mindegyikükre jellemző. Ez a cím egyben szabadságot is adott számukra, hiszen nem volt közelebbről meghatározott tematika, és a „kompozíció” szó valóban magát a műalkotást is jelentheti. Így megmutatkozhatott a CAE és a Benedek Péter Rajzkör sokszínűsége, az alkotók sajátos stílusa, jellegzetes és különösen egyéni témaválasztása, valamint kifejezésmódja is. Ennek köszönhető, hogy a tanulmányrajztól a fotón és a kollázson át a szoborig, különféle műfajokban, a legkülönbözőbb témák kerültek bemutatásra. Találunk komoly és meghitt, elgondolkodtató és meghökkentő, humoros és erotikus tartalmú alkotásokat egyaránt. 

A kiállításon a Ceglédi Alkotók Egyesületéből Apáti-Tóth Sándor, Bartus Zita, Bogdán Márta, Csernus Lajos, Csurgai Ferenc, Girst Ádám, Horváth Klára, Kiszely Margit, Nagy László Lázár, Oldalné Gyura Irén, P. Rónai Gábor és Somos Gyula alkotásai tekinthetőek meg.  A Benedek Péter Rajzkör részéről Anka Józsefné, Fazekas Edit, Kisfaludi Farkas Márta, Máté Zsófia, Lakos Máté, Oláh Tibor, Orosz Fanni, Ozsvát Sára, Urbán Erika és Vágány Judit munkái sorakoznak a galéria falain. Érdemes meglátogatni ezt a kiállítást, mert segítségével képet kaphatunk arról, milyen komoly munka folyik az egyesületben és az alkotókörben. 

Bizonyára mindenkinek nagy élményt jelentene, ha az éves mustrára való készülődés kulisszatitkaiba bepillantva hozzám hasonlóan megtapasztalná, hogy az egyéni alkotók milyen összehangoltan és szolgálatkészen tudnak dolgozni a közösség érdekében. A mesterek tudásukat átadva, az ifjú művészek egyéniségét messzemenően tiszteletben tartva, őket magukkal egyenrangú társként kezelve tudatosan támogatják az új generációt. 

A Rónai Gábor és Csurgai Ferenc vezette Benedek Péter Rajzkörben folyó művészeti munka elismeréseként Tóth István fotóművész Benedek Pétert megörökítő fotókat adományozott az alkotóközösségnek. Bizonyára méltó helyre kerülnek majd a művészi felvételek, amelyek közül kettő most a Ceglédi Galériában a tárlattal együtt február 16-ig megtekinthető.

Fotók a megnyitóról Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bántalmazott macska a futókörnél

Van, amikor egy kellemesnek ígérkező délutáni séta nem megnyugvást,...

Bővül a kalandpark

Idén a szezonkezdet előtt többféle új, izgalmas élményelemmel bővül...

Hogyan válasszuk ki a megfelelő blokknyomtatót?

A modern üzleti világban a gyors és pontos tranzakciók...

A szürkehályog leggyakoribb típusai

A szürkehályog az egyik legelterjedtebb szembetegség, amely világszerte emberek...

Okos kutyák az iskolában

2025. április 11-én a Török János Református Oktatási Központban...