14.5 C
Cegléd
2024. május 29. szerda
spot_img

Magyar költősors – Kiskunná lett Farkas László életmorzsái

 

Valamikor az ötvenes évek közepén – a napra viszont pontosan emlékszem, december 4-e, Borbála napja volt – betoppant barátjával, Fésűs Bandival, testvéréhez, nevelőapámhoz. Aznap volt nálunk disznóvágás, ami nagy eseménynek számított, hiszen a nyár elejéig, amíg megérettek a kerti zöldségek, csak egy sovány disznó juttatott táplálékot a szegény családunknak. E napra esett édesanyám névnapja is. Apám azzal ugratta a fiatal szegedi egyetemistát, aki már akkor költői álmokat dédelgetett, hogy íme, adott a téma. Írjon egy verset, amit majd a „gyerek” vacsora után, az esti gyertyafénynél előadhat. A három versszakos, négysoros bravúros gyorsasággal elkészült és találóan kötötte össze a tort édesanyám köszöntésével. A bökkenő csak az volt, hogy több órai tanulás és felmondás után sem tudtam a verset kívülről. Kezdődő lámpalázam, amely még vagy két évtizedig elkísért, teljesen lebénított. Apám végül megengedte, hogy a rongyosra gyűrt kockás papírt kézbe vehessem, így ha megakadok, beletekinthetek a szövegbe. Akkor sem voltam, és később sem lettem jó előadó. Csak az érett felnőttkor szabadított meg ezektől a gátlásoktól.

Az est ennek ellenére jól sikerült, és ennek Farkas Laci volt a központi szereplője, aki a provinciális világba elhozta a nyüzsgő szegedi élet sok izgalmas hírét. Juhász Gyula, József Attila, Babits Mihály gondolatai töltötték meg a meszelt falú szoba terét. Világot megváltó tervek, forradalmi fogadkozások hangzottak el, amiből én bizony nem sokat értettem, de apám évekig emlegette ezt a találkozót. Idővel aztán bennem ezek a közvetlen élmények értelmet nyertek. Töményen szállt a cigarettafüst, sokszor megjárta a kancsó a pincelépcsőt, míg hajnal felé ki-ki megtalálta a szalmazsákon fekhelyét.  Hamarosan ez az este feledésbe merült, mert a későbbiekben Lacit október végén bevitték pár napra a Csillag Börtönbe, miután 56-ban egy napra szinte észrevétlenül nemzetőr lett Szegeden. „Úgy silbakoltam az utcán, mint Petőfi is annak idején, pedig nem is tudtam, mit csinálok, és azt sem, hogyan csöppentem bele… Egy puskát adtak a vállamra, de fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek vele” – mesélte később, amikor már feltárhatta életének e „kényes” szakaszát. 

A hatvanas évek végére elfeledett lett nemzetőri múltja, emiatt véget is érhettek volna megpróbáltatásai. De Farkas László nem olyan ember volt, aki a kor túlszabályozott világába bele tudott volna simulni. Jól látta, hogy mi lenne a tennivaló az érvényesüléséhez, de elvei feladására nem volt képes. Naivan hitt abban, hogy a tehetséges ember előbb-utóbb érvényesülhet. Bár mint okos ember, látta saját korlátait, és azzal is tisztában volt, hogy nem képes még kompromisszumokra sem. Vándorévek következtek, Szegeden tanársegéd volt, de aztán tanított Nagykőrösön, Ózdon, Cegléden, Egerben, Zsámbékon, majd egy középiskolában Dunaharasztiban, végül itt telepedett le. A sors úgy hozta, hogy sok év után a vízügyi szakközépiskolában gyakrabban találkozhattunk, miután akkori munkahelyem ezen iskola felettes szerve volt, és magam a két intézmény összekötője lettem. 

Kollegái szerették egyenes jelleméért és kiemelkedő tudásáért. Íróasztalában közben gyűltek az írógépén lepötyögött versei és álmai egy önálló kötetéről. Lakásában a könyvektől lépni sem lehetett, a beépített polcok a padlótól a plafonig tele voltak könyvekkel. Jelent meg már pár verse a Tiszatájban, a Mozgó Világban, az ÉS-ben. Levelezgetett kiadókkal, kilincselt nagyhatalmú szerkesztők szobájában, a Rádió irodalmi műsora szerkesztőjénél. „Legmagasabbra” akkor jutott, amikor az Európa kiadó szerkesztésében a Lyra Mundi sorozatban 1982-ben megjelentették Wordsworth és Coleridge verseinek néhány általa készített műfordítását. (Mit tesz Isten, életemben egyszer jártam Londonban, ugyanebben az évben és a szállásom véletlenül éppen a Wordsworth streeten sikerült.)

Folyton olvasott és tanult. Az angol nyelvben teljesen otthon volt, de mint szegedi diák, kötelességének érezte, hogy megismerje a francia nyelv szépségeit is. Amikor fiatal egyetemistaként magam azt gondoltam, hogy egy lendülettel én is beveszem a francia nyelv fellegvárát és magamtól megtanultam a Somorjai első tíz leckéjét, ő hallgatott meg és azzal bíztatott, hogy van érzékem e nyelvhez. Egy ideig el is hittem, mert legyezgette hiúságomat a dicséret, de ahogy ez lenni szokott, a lelkesedésem alább hagyott és megrekedtem középszinten. Idővel rájöttem, hogy Laci, mint igazi tanár, mindenkit igyekezett motiválni, ha valami pozitív kezdeményezéssel találkozott. Lányát már kisgyerekkorában tökéletes kiejtésű angolra bírta. Amikor később egy éjszakai kitérő után a kórházi ágyon találta magát és begipszelt, kifeszített lába hetekre odakötötte, bekérte feleségétől az éjjeliszekrényén lévő spanyol nyelvkönyvet, amit nem sokkal korábban vásárolt. Elhatározta, hogy kényszerű szabadsága alatt megtanul spanyolul. 

Elégedetlensége, nyugtalansága a benne szunnyadó tehetség és ennek érvényesülése hiányából fakadt. Félelmetes mennyiségű ismeret és lenyűgöző tudás halmozódott fel benne, de a nagy kielégülés, egy önálló kötet megjelenése elmaradt. Józan ember józanul egy élet ilyen feloldhatatlan ellentmondását nem tudja elviselni. Mint a legtöbb jó sorsra érdemes, kallódó tehetség, küszködött a pohárral. Tipikus értelmiségi sors volt ez a 3-T (Tiltjuk, tűrjük, támogatjuk) kultúrpolitikának. Már nem tiltották, bár nem is támogatták, de a tűréshez nem volt elég emberi kapcsolata. Fogadkozás, absztinencia és visszaesés rendre követték egymást. Bármilyen periódusban volt is, reggel tiszta inget vett fel, nyakkendőt kötött és olvasással kezdte a napját. Súlyos betegségek ejtették rabságba, míg végleg ágynak nem esett.

Halála előtt két héttel, apámmal meglátogattuk Dunaharasztiban. Meglátva bennünket, úrrá lett kínjain s elhagyott testén, felemelkedett az ágyában, és barátsággal üdvözölt bennünket. Itt is előjött belőle az igazi tanár – hiszen, az maradt élete végéig –, mert nem felejtette el dicsérni a helyi lapban megjelent vézna írásaimat, melyekben az új demokrácia képviselőit bíráltam. Halálos betegen is tudott figyelni másokra, a világra. Íróasztalán tornyokban álltak az olvasásra váró könyvek, a legfrissebb nyomdai termékek mellett az antikvár klasszikusok is. Beszélt összeállított leendő önálló kötetéről, melynek megjelenésében reménykedett, hiszen a kézirat eljutott végre a Ceglédi Nyomdába. Tisztában volt válságos állapotával, elmondta, hogy még nagyon szeretné kézbe venni a friss, nyomdaszagú kötetét. 

A sors azonban most sem volt hozzá kegyes. Temetése napján a hű barát, Surányi Dezső száguldott a Ceglédi Nyomdából egyenesen a haraszti temetőbe, hogy a frissen kötött, jószagú kötetet, a Tegnapi éneket a búcsúszavak után a koporsójába mellé tehesse. Ezt a drámát talán már Surányi Dezső botanikus-történeti ökológus professzor, hű barátja és támogatója meg is írta egyszer, de még meg is írhatja újra…

 

 

kép A költő portréja 

kép A meg nem várt verseskötet 

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Zsonglőr siker

Május 25-én Túri Ádám EZÜST díjas artista lett a...

Birkózó sikerek

Múlt héten a görögországi Loutrakiban rendezték az U15-ös Európa-bajnokságot...

Milliókkal húzta le idős áldozatát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben,...

2024 végre az ingatlanpiac éve lesz?

    A gazdasági válság hatásai még mindig erősen érezhetőek egyes...

Mit kell tudni a falusi CSOK-ról?

    A különböző állami támogatások, kedvezményes hitelek népszerűsége az elmúlt...