27.3 C
Cegléd
2024. május 27. hétfő
spot_img

Szépen, szépet varrók

– A szakkörük elé milyen célkitűzéseket állítottak?

– Először is a klubhelyiségünket saját szakköri munkáinkkal még szebbé, még otthonosabbá tettük. Ezután elhatároztuk, évente önálló kiállításon mutatjuk meg, milyen szép dolgokat készítünk. Tavaly év végén közös elhatározással, tematikus kiállításon karácsonyfa és lakásdíszeket, ajándékokat állítottunk ki. Ezt nem csak klubtagjaink, hanem sok-sok érdeklődő is megtekintette.

– A szakkörbe lépéshez kell valamilyen előképzettség?

– Egyáltalán nem! Közismerten a nőknek jó a kézügyessége. Igen gyorsan megtanulták a különböző varrási technikákat, szakmai fogásokat. Az én következetes módszerem az, hogy először megmutatom az alapmotívumot, vagy egy mintát előrajzolok. Utána „kegyetlen” vagyok. Ilyenkor már csak akkor segítek, ha nagyon muszáj. „Kínlódjatok csak, kínlódjatok!”- mondogatom. Az így megszenvedett alkotói folyamat végén, gyakran én is kellemesen meglepődök, milyen szép dolgok születnek. Hozzáteszem, a fokozatosság elvének betartásával, az egyéni sikerélmény már az első foglalkozáson is biztosított. 

– A férjek, hogyan reagáltak elfoglaltságukra?

– Számunkra is meglepően, kedvezően. Menjél csak nyugodtan – mondják. Néha persze tréfásan hozzáteszik: – Addig sem vagytok itthon! Lakásaink egy részét varróműhellyé alakítottuk, amit igen nagy türelemmel elviselnek. Sőt! A hátunk mögött „kibeszélnek bennünket”, egymás között el-eldicsekszenek munkáinkkal.

– Miképp alakul egy-egy foglalkozási nap?

– Nyugodtan merem mondani, alig várjuk a következő találkozót. Szakköri foglalkozásaink vidám, jó hangulatúak. Mi külön is felköszöntjük az ünnepelteket név-, és születésnapokon. Teát, kávét iszunk, süteményekkel kínáljuk egymást, és alkalmanként még pezsgőt is bontunk. Találkozásaink igazi klubfoglalkozások, amelyeken mindnyájan mindig pozitív energiával töltődünk fel. 

– Milyennek látja közös jövőjüket?

– Meggyőződésem, hogy ez az igen összetartó, szépet alkotó kis női közösség a jövőben is eredményesen fog működni mindnyájunk örömére. Mi így is kívánjuk bizonyítani, lehet értelmet adni az éveknek.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Zsonglőr siker

Május 25-én Túri Ádám EZÜST díjas artista lett a...

Birkózó sikerek

Múlt héten a görögországi Loutrakiban rendezték az U15-ös Európa-bajnokságot...

Milliókkal húzta le idős áldozatát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben,...

2024 végre az ingatlanpiac éve lesz?

    A gazdasági válság hatásai még mindig erősen érezhetőek egyes...

Mit kell tudni a falusi CSOK-ról?

    A különböző állami támogatások, kedvezményes hitelek népszerűsége az elmúlt...