18.6 C
Cegléd
2024. október 11. péntek
spot_img

Van költségvetése a városnak

 

Nagy Tamás (MSZP) képviselő ezt sérelmezte. Elmondta, nem ért egyet a fűnyíró elvű zárolással. A gazdasági társaságok már tavaly is a csőd szélén álltak, ennyi pénzt véleménye szerint nem lehet tőlük elvonni. Földi László polgármester jelezte, hogy a tervről egyeztettek a társaságok ügyvezetőivel, akik hozzájárultak a zároláshoz. Bobál István (CFE) felvetette, hogy kössék érdekeltséghez ennek a tíz százaléknak a kifizetését, vagyis amelyik cégnél ezt valóban sikerült megtakarítani, az eldöntheti, hogy mire fordítja. Nagy Tamás további kritikaként megjegyezte, hogy a központi elvonások miatt legalább egymilliárd forinttal rosszabbul járt idén az önkormányzat, és a bevételek tervezésénél az ingatlaneladásból származó összeget erősen túltervezték. Felvetette, hogy kapjon a rendőrség 2 millió forintot benzinre, hogy többet tudjanak járőrözni. Földi László elmondta: a rendőri vezetés az egyeztetések során nem benzin, hanem sokkal inkább technikai támogatást kért az önkormányzattól.

A képviselő-testület több beszámolót is elfogadott csütörtökön, a bizottságok elmúlt két éves tevékenységéről, illetve a bizottsági keretek felhasználásáról. Ez utóbbiakból támogatták egyébként pályázat útján pl. a CVSE szakosztályait és a civil szervezeteket is, az idei költségvetésbe azonban már nem terveztek bizottsági kereteket, így ezt másképp fogják megoldani. Földi László elmondta: az egyéni sportok támogatásába idén be szeretnék vonni a vállalkozói szférát is, ennek érdekében sikeres tárgyalásokat folytattak több céggel is. 

A képviselők elfogadták a tavalyi városi ünnepségekről szóló beszámolót is azzal, hogy a jövő hónapban tételes pénzügyi elszámolás készül és kerül a testület elé.

Átalakítják a kaszinó két termét annak érdekében, hogy itt folytathassa le pályázati projektjét a „Szövetség egy Életen Át Tartó Tanulásért” nevű civil szervezet. A program két éven át tart, és felnőtteknek szól.

Kénytelen lesz mégis kifizetni az önkormányzat a Kossuth Múzeum gázszámla tartozását. A mintegy 600 ezer forint elmaradás még akkor keletkezett, amikor a múzeum megyei fenntartásban volt. Jelenleg, mivel nincs fűtés, az intézmény zárva van, nem fogadja a látogatókat. Az átvételkor az önkormányzat kikötötte, hogy a múzeum korábban keletkezett számla tartozását nem veszi át, ám erre, mint kiderült, még sincs jogi lehetőség. 

Három irodával, és 119 helyett 72 fővel működik januártól a hivatal. A változások a járási átalakulás és a Kőröstetétlennel közös önkormányzati hivatal kialakítása miatt történtek – elbocsátásról tehát nincs szó. 

Pályázatot ír ki az önkormányzat az Óvodák és Bölcsődék Gazdasági Hivatala, és a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár vezetői tisztségére. A nyertesek öt éven át látják el a feladatokat. 

A képviselők több ingatlan eladást is jóváhagytak, illetve arról is döntöttek, hogy az idei Pantheon táblát Földváry Károly szabadságharcos ezredes tiszteletére állítják a Városalapítók napján. 

Zárt ülés keretében döntöttek a városatyák a Gubody Ferenc-díj kitüntetettjéről és arról is, hogy az ÖKOVÍZ Kft. hiteléhez ingatlanfedezetet biztosít a város.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...

Fiatal Alkotók Műhelye – újratöltve

Egy hely… … ahol önmagad lehetsz, … ami hiányt pótol, … ahol...