14.3 C
Cegléd
2026. október 12. hétfő
spot_img

Megújul a Ceglédi Panoráma

A hetedik évfolyamában megjelenő Ceglédi Panoráma a kezdetektől szem előtt tartotta és tartja az olvasók igényeit. Megjelenésünkkor méretében, tartalmában, szerkesztésében eredeti látásmódot tudtunk a város életébe hozni, és lapunk sikerét nem csak az olvasók visszajelzései, a hirdetők bizalma, de a lapunk mintájára született kiadványok megjelenése is bizonyítja.
Lapszerkesztői munkánkat meghatározza a folyamatos innováció, új utak keresése elsősorban a tartalomfejlesztés tekintetében, amit jelen számtól külsőségeiben is erősíteni tudunk azzal, hogy nagyobb felülettel, erősebb fedlappal és frissített arculattal jelenünk meg. Természetesen ügyeltünk arra, hogy ennek ellenére a már megszokott értékeiből ne veszítsen a lap. Továbbra is legyen jól áttekinthető, egyszerre legyen a ceglédi események összefoglalója, ugyanakkor szórakoztató magazin és minden korosztály megtalálja benne az érdeklődésének megfelelő témákat.
Lapunk működését a benne megjelenő hirdetések biztosítják. Üzleti partnereink, támogatóink, hirdetőink az olvasottságból adódóan pozitív visszacsatolást tapasztalnak. A közlemények, felhívások, hirdetések a visszajelzések alapján hatékonyan jutnak el 15.000 példányban megjelenő lapunkkal a közönséghez, amit tovább erősít naprakész online és facebook-os felületünk.
Az elmúlt években minden helyi vállalkozás – így kiadónk – mozgásterét is korlátozták a megváltozott gazdasági körülmények. Ezen időszak után a Zakar és Tsa. Kft.-vel együttműködve most egyet előre léphetünk: külsőleg is megújítjuk lapunkat.
Bizakodó vagyok, hogy a Ceglédi Panorámával együtt partnereink és olvasóink is új lehetőségeket, fejlődést élhetnek át a 2013-as évben, amihez sok sikert kívánok!

A megújult Ceglédi Panoráma friss lapszáma a képre kattintva lapozható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...

Két baleset is történt Cegléden vasárnap

Két közlekedési balesethez is riasztották a ceglédi hivatásos tűzoltókat...