8.9 C
Cegléd
2025. május 20. kedd
spot_img

Földi Lászlót idézte Orbán

Magyarország ma jobban teljesít, mint korábban, és eredményesebb a válság kezelésében, mint a legtöbb európai ország – foglalja össze Orbán Viktor tegnapi évértékelő beszédét a hirado.hu. A beszéddel egy pillanatra Cegléd is reflektorfénybe került. A miniszterelnök Földi László polgármestertől idézett:

„Ami azonban a számtani mutatóknál fontosabb, az a tanulság, amit újra és újra el kell ismételnünk. A rendszerváltoztatáskor létezett egy politikai pártokon és politikai nézeteken átívelő közös ígéret – mit ígéret! –, egy fogadalom, amit mi, az ország közügyeit intézők együtt tettünk a magyar embereknek. Nem követjük el soha többé Kádárék és az MSZMP hibáját, hogy hitelből, külföldről fölvett hitelből jóléti kiadásokat finanszírozunk. Legyünk bár szegények, kerüljünk bár szorult helyzetbe, külföldi hitelekből nem fogunk szociális juttatásokat, segélyeket, fedezetlen béremeléseket finanszírozni. Hogy katonásan mondjam: ez a fogadalom 2002-ig be volt tartva. A magyar gazdaság 2008-as összeomlása mögött az áll, hogy a szocialisták 2002 után felrúgták ezt a történelmi megállapodást. A következményeket ismerjük; végül a nyugdíjak, a családtámogatások és a bérek egy komoly része odaveszett. Tudom, ezt már százszor hallották tőlem. Azt is tudom, mert ismerem a fajtánkat, hogy a magyarok nem szeretik a szájbarágós beszédet.

Amikor Cegléden jártam nem is olyan régen, azt mesélték, hogy egy feleség az 50. házassági évfordulóra, az aranylakodalomra készülődve neheztelő hangon felrótta a férjének, hogy sohasem mondja neki, hogy szereti. Mire az öreg csak annyit válaszolt: egyszer már mondtam, ha változás lesz, majd szólok.” – idézte fel a humorizálva a Cegléden Földi László polgármestertől hallott régi székely viccet a miniszterelnök.

Fotó: mti/Kisfaludi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Aláírás gyűjtés a pókbangós rétért

A ceglédi közösségi média csoportokban jelent meg Sas Annamária...

Újabb gólyamentő-akció Abonyban

Két egymást követő mentőakcióra is szükség volt az abonyi...

Videós összefoglaló a ceglédi tűzoltók évéről

„Egy év a lángok között – a ceglédi tűzoltók...

Kisfia lesz Ungvári Miklósnak

A világversenyeken számos érmet nyert, ceglédi származású judós, Ungvári...

Országos bajnokság Cegléden

Egy héttel a szabadfogású és női országos bajnokság után...