11 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Kedvező helyzetbe hozta a kormány Ceglédet

 

2010-ben, amikor megalakult a második Orbán-kormány, az önkormányzati rendszer az összeomlás szélén állt – mondta Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára. A kormány nagyon fontos intézkedés sorozata az adósságcsapdából való kiszabadulást célozta, ami vonatkozik az államadósságra, a lakossági devizahitelekre és az önkormányzatok hiteleire is. Ezzel együtt elindították az önkormányzati reformot, ami most már a vége felé jár, és amelynek során kisebb, de átlátható és finanszírozható rendszer jött létre. A stabilitási törvény pedig az önkormányzatok további eladósodását akadályozza meg – mondta az államtitkár.

Tavaly év végén megtörtént az ötezer lélekszám alatti települések adósságkonszolidációja – ezeknek a településeknek az állam a teljes banki adósságállományát átvállalta, szerdán és csütörtökön pedig 277 ötezer fő feletti településsel írják alá a megállapodást az adósságátvállalás mértékéről. Ez összesen mintegy 610 milliárd forintot jelent, ám ezt nem egyösszegű kifizetésként kell elképzelni, hanem kötelezettségvállalás lesz a hitelező bankok felé. Pest megyében 62 települést érint az adósságátvállalás, összesen 68,4 milliárd forint értékben. Soha, egy állam sem segített még ilyen mértékben az önkormányzatain – közölte Tállai András, aki reményét fejezte ki, hogy az önkormányzatok gazdaságfejlesztésre, munkahelymegtartásra és -teremtésre fordítják a felszabadult összeget, segítve ezzel a kormány egymillió új munkahely létrehozására irányuló törekvéseit. 

Tarnai Richárd kormánymegbízott elmondta: a kormány elkötelezett arra, hogy a bankok helyett az embereken segítsen, a lakosság terheit könnyítse. 

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...