8.9 C
Cegléd
2025. november 16. vasárnap
spot_img

TEKER-és szemétSZED-és

A jó idő beköszöntével a cserkészek is programot szerveztek a szabadba március első szombatjára. Kerékpárral indultak a termálfürdő melletti tóhoz. Ám a könnyed biciklizés mögött egy sokkal fontosabb dolog lakozott.

Aki a Budai úton járt, láthatta, hogy a hóolvadás után nem csak a tavasz első virágai bújtak elő, hanem a szeméthalmok is, melyek a kerékpárút mentén eléggé elszaporodtak. A lelkes fiatalok tekerés közben meg-megállva egy jó darabon megszabadították az árkok és a bicikliút környékét a hulladéktól. A munka végeztével elérték úticéljukat, ahol megebédeltek, játszottak egy kicsit, majd megfáradva, de egy tisztább útvonalon térhettek haza.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Tuti Vegyesboltnak, aki frissítő üdítőitalaival támogatta a cserkészeket, illetve az ismeretlen hölgynek is, aki kedvesen érdeklődött felőlünk és örömét, köszönetét fejezte ki munkánk iránt.

Reméljük mások számára is példával szolgál a cserkészek akciója és még tisztábbá tehetjük együtt környezetünket. Végül pedig szeretnék Baden Powell, a cserkészet alapítójának szavaival élni: ”Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzben veszett oda mindene

A Metropol oldalán jelent meg a hír a ceglédi...

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...