34.4 C
Cegléd
2026. augusztus 15. szombat
spot_img

Birkózás a Parlamentben

A Fidesz, a KDNP, az MSZP és a Jobbik képviselői is támogatták március 5-én felszólalásaikban, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa ki: fontosnak tartja, hogy a birkózás az olimpiai program része maradjon. A javaslat tárgyalásakor több kormánypárti politikus személyes élményeit és városának birkózóhagyományait idézte fel. Földi László felszólalásában ismét kérte a képviselők támogatását annak érdekében, hogy az Országgyűlés határozatban fogalmazza meg tiltakozását.

A határozati javaslat arra kéri fel a kormányt, segítse elő a Magyar Birkózó Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság más nemzetek szövetségeivel együtt folytatott lobbitevékenységét a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál azért, hogy a birkózást ne töröljék a nyári játékok programjáról.

Ugyanezen az ülésnapon az eddigi felnőttképzés elégtelenségéről beszélt Földi László, a Fidesz és a KDNP vezérszónokaként a törvény parlamenti vitájában, míg az MSZP és Jobbik felszólalói úgy vélték: szakmai aggályok vetődnek fel az előterjesztéssel kapcsolatban. A képviselő kifejtette: a felnőttképzési törvény újragondolásával azt szeretnék elérni, hogy növekedjen a támogatott képzések munkaerőpiaci eredményessége, javuljon az elhelyezkedési arány, minőségi tudást szerezzenek a résztvevők, a bizonyítvány pedig egyenértékű lehessen az iskolarendszerben szerzett szakképesítéssel. (Fotó: origo.hu)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...