11 C
Cegléd
2025. május 10. szombat
spot_img

Hétvégi pingpong versenyek eredményei

Közel 120 induló vett részt Budaörsön március 2-3-án az országos bajnokságon ahol két ceglédi fiatal is részt vett. Bogádi Imre és Kovács Sebestyén.Közülük Bogádi Imre bravúrosan szerepelt, négyes csoportját megnyerve feljutott a 32-es főtáblára ahol is a későbbi finalista 2. kiemelt Fazekas Pétertől kapott ki.
 
21 induló részvételével zajlott a Felnőtt Férfi Amatőr Asztaliteniszverseny Cegléden 03.02-án, melynek két kategóriája is volt. Az egyikben az NB III. és Budapest I. bajnokságokban, míg a másik a Megye illetve Budapest kerületi szinten játszó asztaliteniszezők alkották.
Eredmények:
Egyéni
Megye,Budapest Kerület kategória:
3.Velkey József és Lőrinczi Károly (Szuperinfó-CVSE)
 
A Területi Serdülő Ranglista versenyen Egyeken 03.03-án Schmidt Máté (képünkön) már a párosok versenyszámában is jól játszott, nem rajta múlott az éremszerzés.Egyéniben magabiztosan nyerte 3-as csoportját, majd az egyenes kiesés következett ahol a sorsolás szeszélye folytán a szintén ceglédi Velkey Józseffel kerüt össze a 8 közé jutásért. Nyert, majd Budaörsi ellenfelét verte 3:0 ra kiegyensúlyozott játékkal.
Az elődöntőben debreceni vetélytársával is magasszintű első két játszmát mutattak be kis szerencsével fordított eredmény is születhetett volna.
Összességében ezzel a 3. hellyel reméljük elég pontot szerzett hogy a következő hétvégén zajló országos serdülő TOP 20 bajnokságon részt vegyen.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...