26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Sajnos nem sikerült a bravúr a PINKK ellen

Az első két negyed után, félidőre 10 pontos előnyre tett szert a PINKK. Ez köszönhető volt annak, hogy a mi dobószázalékunk 32% volt, ellenfelünké 60% az első félidő során. Az egyéb mutatók hasonlóak voltak, de a kétszeres dobószázalék arány 10 pontos előnyt adott a PINKK számára. Ha a ceglédi lányok a kihagyott dobások legalább felét bedobták volna, simán vezettünk volna. De ekkor még reménykedtünk, hogy a 2. félidőben felhozzuk és megfordíthatjuk az eredményt.

A 3. játékrészt 20-18 arányban megnyertük, a 4. negyed elején 4 pontra felzárkóztunk, azonban itt megálltunk. Elkezdtünk kapkodva, idegesen játszani. Nem sikerült csapatunkat megnyugtatni, a PINKK újra növelte előnyét így sajnos 10 ponttal elveszítettük a mérkőzést.

CEKK–PINKK PÉCSI 424 63–73

(14–18, 9–15, 20–18, 20–22)

CEKK: Medgyessy 14/6, Serbán 12, Chomac 10, Orbán 9/6, Mrozinska 7, Kobolák 6, Cymmer 5/3, Baksa, Hegedűs, Millner, Filipowicz.

Edző: Ujhelyi Gábor

Aki látta a mérkőzést tudja, hogy nem voltunk rosszabbak ellenfelünknél és ezt szombaton, a ZTE elleni mérkőzésen szeretnénk bizonyítani is.

CEKK – ZTE

2013. március 9. szombat 16 óra

Cegléd Városi Sportcsarnok

Minden szurkolót szeretettel várunk, jöjjenek, bíztassuk együtt a ceglédi lányokat!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...