22.1 C
Cegléd
2025. július 14. hétfő
spot_img

Gasztrotörténeti előadás ceglédi előadóval

„Tavaly volt 40 éve, hogy megalakult a FIPREGA, a Gasztronómiai, Borászati és Turisztikai Újságírók Nemzetközi Szövetsége, amely – a magyarok tagcsatlakozása miatt – 1972-ben Budapesten tartotta ülését. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztálya meghívta dr. Hajdu Endre ceglédi közgazdászt, aki 40 évvel ezelőtt, a Belkereskedelmi Minisztérium alkalmazottjaként, egyik főszervezője és a vendéglátásért felelős szakembere volt az egy hétig tartó, több száz fős, nagyszabású eseménynek.” – számolt be az előadásról turizmus.com. – „Az előadó, aki Cegléd város díszpolgára, az 1960-as években a Róna Vendéglátó Vállalat igazgatójaként szülőatyja és patrónusa volt a Kossuth Szállodában megszervezett Európa-hírű Nemzetközi Róna Jazz Fesztiválnak. Nevéhez fűződik a magyar vendéglátás történetében egyedülálló irodalmi vendéglőnek, a Berda Kocsmának a megalapítása. A tájékoztatón muzeális értékű dokumentumokat láthattunk, és izgalmas gasztro- és médiatörténeti beszámolót hallhattak a jelenlévők. A konferenciáról – amely nem volt más, mint egy (internet és mobiltelefon nélküli világban) logisztikailag is nehezen megszervezhető országimázs kampány – a világ számos jeles szakmai lapja számolt be, méghozzá nagy elismeréssel. A vendéglátós szakkiadványok mellett olyan, már akkor is népszerű magazinok, mint az Elle, a Vogue és a MarieClaire.” Forrás: turizmus.com

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...