[1933 után vette fel a Hidvégi nevet.] Egy gazdag életút előtt állt a pesti, majd ceglédi iskolás, a szegedi tanítóképzős. 1929-ben Szeged mellé, Klárafalvára helyezték, majd pár hónap múlva Dorozsmán volt helyettes tanító. Egyik írásában arról beszél, hogyan találkozott először Móra Ferenccel, a Szegedi Múzeum igazgatójával, aki a ceglédi születésű Tömörkény Istvánt követte ebben a beosztásban. 2) Jól megvolt az iskolában az odahaza fegyelemre nevelt apró kunokkal, de egyszer a Dudás gyerek csak nem rakta a zsebébe a játékait. Megnézte, mik azok. „maszatos kis markából kiejtett négy-öt fényes lemezkét. Láttam, hogy nem gyerekjáték, fölemeltem egyet. Könnyű, vékony, talán ezüst, domborított, a domborulatok aranyosak, a fonákjukra fülek voltak forrasztva.” Kiderült, hogy döglött disznót ásott el az édesapja a kertjük végében, ott találta őket. A fiatal tanító levelet írt a nagy tekintélyű Mórának, aki nemsokára kijött, autóval. „ásatás lett a dologból és számos terepbejárás, gyűjtögetés. Szegedre való beutazások Móráékhoz és kinti barangolások a bíbices semjéken az íróval, ki újabb feladatokra bíztatott.” – Életútja úgy alakult, hogy 1930 decemberében Albertibe került. Móra Ferenc nagyra értékelte dorozsmai munkásságát. Október vége felé Hock Lajos tanító levelet kapott tőle: „Hogy mennyire értékelem a Te fiatalos lelkesedésedet, annak bizonyságát is adom. Most vésetem márványtáblába a Kultúrpalota előcsarnokában azoknak a nevét, akik elősegítették az én igazgatásom alatt a múzeum ásatásait. Vagy ötven név lesz, van azok közt mindenféle szakmabeli, legtöbb derék földműves, de aranybetűs tanító az ötven név közt csak Te magad leszel.” 3) A történet Albertiben folytatódott. Magyar-történelem, majd rajz szakos diplomát szerzett, de mindig a határt járta. Így emlékezett erre: „Alig melegedtem meg, Alberti-Irsán és a ceglédi határban felkutattam 80-100 ókori lelőhelyet, réz- és bronzkorit, kora vaskoriakat, avarokat, honfoglalókat, Árpád-koriakat.” 4) Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Ablonczy Erzsébet tanítónővel. Adjutánsi frontszolgálat után Ceglédre költöztek, öt évig megyei művészeti előadó volt, majd 1952-től tanított (nyugdíjazásáig) a Táncsics iskolában és ontotta a kéziratokat kutatásai eredményeiről. Amikor Ceglédre került, tudni akarta, melyik iskolába járt Toldy Ferenc. Melyik épületben működött Kossuth kormánya és Kárpáti Aurél szülőháza melyik volt? Előbb a Ceglédi Hírlap, majd a Honismeret, a Magyar Nemzet hasábjain jelentek meg írásai. Nagyobb terjedelmű kéziratait eleinte e sorok írójának volt szerencséje kiadatni. (Ceglédi Históriák 1981., Pusztabokrok 1984.) Előtte több fontos munkája látott napvilágot: A Szőkehalmi Gazdaképző. Múzeumi Füzetek 1963. Vendéglátás a rónán. Róna Vendéglátó Vállalat 1971. (Ottohál Vilmos fotóival.) Aztán a Regélő falvak. Járási Hivatal 1983. Számos ceglédi híres ember életútját kutatta fel. A Pusztabokrok II. kötetét Alberti, Irsa, Dánszentmiklós, Mikebuda településtörténetéről adta ki 1990-ben az Albertirsai Barátok Köre. Kitűnő írásai jelentek meg a 1989/90-ben élő Ceglédi Hírmondóban: Tömörkény Istvánról, Gubányi Károlyról, a pozsonyi Zöldfa vendégfogadó erkélyéről, Kallós Elekről, 56 forró ceglédi napjairól, Pál Györgyről, a régi ceglédi utcanevekről… Utolsó írása 1992 őszén született. Bogár Imre balladájára emlékezett. Sok kézirata, munkája maradt még kiadatlan. Ezek fontos értékeket, tudást hordozhatnak, közkinccsé kellene tenni. Bizonyára többségük a városi múzeumban található. Sajnos, nem kaptam ezekről információt.
Hidvégi Lajos 1994. augusztus 1-jén halt meg, a Kálvária temető családi sírjában nyugszik szüleivel, több rokonával együtt. A mikebudai iskola már az ő nevét viseli, a Ceglédi Panteonban és a Dolinában emléktáblája van. Díszpolgárságának 20. évfordulóján is megilleti a méltó emlékezés.
1) A Ceglédi Baráti Kör tagjainak önéletrajzai. Cegléd, 1988. Cegléd Városi Könyvtár – Helytörténet.
2) Első találkozásom Móra Ferenccel. Ceglédi Hírlap 1969. szeptember 5.
3) Hidvégi Lajos: Móra Ferenc levelei. Ceglédi Hírlap 1979. július 8.
4) Idézi Hodos Gábor az Albertirsai Híradó 2009. júliusi számában.
