18.6 C
Cegléd
2024. október 11. péntek
spot_img

Lemondott az ellenzék a bizottsági helyekről

A testület rendes ülésén tárgyalt arról, fejlesztik a város közvilágítását, a Bürgeház-dűlő, a Külső-Kátai út és a Budai út egy részén szerelnének fel idén lámpákat. A fejlesztésre a közlekedés biztonsága miatt van elsősorban szükség, hiszen a Bürgeház-dűlőben és a Külső-Kátai út érintett szakaszán sokan járnak dolgozni kerékpárral. Az önkormányzat megkezdte a tárgyalásokat az EDF-Démásszal. A képviselő-testület olyan megállapodás létrehozására adott felhatalmazást, amely szerint a város 8,4 millió forint értékben állja a hálózatfejlesztés költségeit, a lámpatestek árát pedig a szolgáltató fizeti, ez mintegy 15 millió forintot tesz ki. Ezt a költséget az EDF-Démász 5 éven keresztül beépíti a számlájába havi 337 ezer forint összeggel.

Gál József birkózó világbajnokról nevezi el a város az idén 30. éve felavatott Városi Sportcsarnokot. A ceglédi születésű sportoló idén lenne 95 éves, ő volt az első magyar birkózó világbajnok. Nagy Tamás képviselő felvetette, hogy a sportcsarnok névadásáról kérjék ki előbb a ceglédiek véleményét. Földi László polgármester azonban úgy véli, hogy a névadásra javaslatot tevők maximális sporttörténeti felkészültséggel bírnak, és Gál Józsefnél méltóbb névadót keresve sem találnának.

Beázik a Sportmúzeum. A nagy értékű gyűjtemény megóvása érdekében, a tető megjavítására 770 ezer forint póttámogatást szavazott meg a testület.

Elfogadták az idei közbeszerzési tervet, melyben legfőképpen olyan fejlesztések szerepelnek, amelyek az energiatakarékosság és a fenntartható fejlődés irányába hatnak. Takáts László, a Gazdasági Bizottság elnöke kérte, hogy vizsgálják meg, mennyire lehetséges, hogy a munkákkal ceglédi vállalkozásokat bízzanak meg. Elhangzott: a közbeszerzési értékhatár alatti beruházásoknál az a gyakorlat, hogy helyi vállalkozásokat hívnak meg, így történt ez a piac befedésénél, vagy a bölcsőde felújításánál. Az értékhatár fölött azonban nemigen van választása a városnak.

Enyhült az a rendelet, amely szerint a szociális segélyezettek portájának tisztaságát minden esetben ellenőrizni kell, és amennyiben nem találják rendben, és felszólításra sem változtatnak a helyzeten, akár meg is vonható a juttatás. Ez az eljárás rendkívül sok munkát igényelt, eredménye viszont csekély volt, hiszen az ellenőrzött lakhelyeknek csupán egy százalékánál találtak kivetnivalót a hivatal munkatársai. A képviselők tehát úgy határoztak, hogy ezen túl csak azokhoz a segélyezettekhez megy ki ellenőrzésre a hatóság, akik ellen bejelentés érkezik.

Döntöttek a képviselők az idősek otthonában való ellátás díjáról, a szociális étkezés és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás idei térítési díjáról is.  Mivel az állami finanszírozás rendszere átalakult, így ezeket az összegeket is át kellett szabnia az önkormányzatnak. A díjak az ellátottak nyugdíjának nagysága szerint emelkedtek kisebb vagy nagyobb mértékben.

Elfogadta a testület az óvodai beiratkozások dátumát is, eszerint április 22-én és 23-án reggel 8-tól este 6 óráig lehet beíratni a gyerekeket az intézményekbe. Meghatározták a nyári bezárások idejét is, egyúttal kijelölték az ügyeletes óvodákat – a gyermekekről tehát a nyáron is folyamatosan gondoskodnak.

Az óvodai körzethatárokat is meg kellett változtatni, hiszen az elmúlt két évben két-két óvoda fenntartását vette át a katolikus illetve a református egyház. A felekezeti fenntartású intézményeknek nincsen meghatározott körzetük, vagyis már nem kötelező felvenniük a korábban odatartozó gyerekeket – ugyanakkor a gyakorlat szerint természetesen megteszik, hiszen továbbra is óvodaként működnek.

Április 1-től a kollégium, a gimnázium, a zeneiskola és a nevelési tanácsadó működtetése az önkormányzat feladata (a fenntartás a KIK-é). A működtetési feladatokat ellátó dolgozók az Óvodák és Bölcsődék Gazdasági Hivatalához kerülnek állományba.

Módosult az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről szóló rendelet, ami ezután szabályozza az albérletbe adást is, és elejét veszi annak, hogy a bérlő nagy összegű közműtartozást halmozzon fel. Megállapították a földhaszonbérleti díjakat is, jövő év első napjától külterületen aranykoronánként és évente 1250 forintért, de minimum 25 ezer forintért lehet önkormányzati földet bérelni, a belterületi mezőgazdasági területek bérleti díja pedig 3 forint lesz négyzetméterenként, de összesen legalább 10 ezer forint. Az uniós ciklus és a támogatások igénybevétele miatt ezeket 2014-től hét évre adják bérbe.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...

Fiatal Alkotók Műhelye – újratöltve

Egy hely… … ahol önmagad lehetsz, … ami hiányt pótol, … ahol...