13.5 C
Cegléd
2024. május 28. kedd
spot_img

Ahogy a karmester látta

„A keresztény ünnepkör egy újabb megállójához érkeztünk meg, a húsvét előtti hét felemelően szép ünnepéhez, virágvasárnaphoz.”- kezdte köszöntőjét a zeneiskola igazgatónője.

A hangversenyt az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ifjúsági Fúvószenekarának hangulatos összeállítása indította el a Ceglédi Fúvószenekar vendégeként. Indulók, filmslágerek (pl. Alford: Híd a Kway folyón), és sláger-összeállítások is szerepeltek repertoárjukban, melyeket a lelkes közönség nagy tapssal jutalmazott.

Ezután következtek az est főszereplői, a Ceglédi Fúvószenekar zenészei.

A koncerten a zenekar egy különleges látványelemet is felvonultatott.

Az élethűbb megjelenítés kedvéért bizonyos zeneszámok háttereként projectoros kivetítőn élvezhette a közönség a zenékhez készült összeállításokat.

A Városi Fúvószenekar műsora a harci szekerek bevonulásával kezdődött, melynek átirata a Ben Hur c. filmből készült. A film aktuális részlete elevenedett meg a háttérben.

Ezt követően a szünetig tartott a műsor komolyzenei része. Véleményem szerint az első rész műsorszámai megalapozták a zenekar és közönsége közötti harmóniát.

Az elhangzott művek: Bizet: Carmen-előjáték, Pietro Mascagni: Intermezzo a”Parasztbecsület” című operához, Csajkovszkij: Diótörő szvit –részletek, Erkel Ferenc: Fegyvertánc a „Dózsa György” című operából, Kodály Zoltán: Kállai Kettős.

A szünetet követően Ted Huggens: Pavane in Blue c. szerzeménye csendült fel Zoltay László és Angyal Ádám kitűnő hangszerszólóival színesítve.

A következő szám a magyar könnyűzene kiemelkedő alakjának, Dés Lászlónak a szerzeménye volt, melyet Koltay Róbert sikerfilmjéhez, az azonos címet viselő „Nagy Utazás” -hoz írt, és Zoltay László a tőle megszokott magas színvonalú énekszólójával kápráztatta el a közönséget.

A Húsvét hangulatához igazodva Lloyd Webber: Jézus Krisztus Superstar c. rockoperájából hangzottak fel a legismertebb részletek. A Karib tenger kalózai és Az Operaház fantomja  két utóbbi műsorszámhoz képi élmény is társult   összeállítások érezhetően elnyerték a közönség tetszését.

Köszönetünket fejezzük ki Cegléd Város Önkormányzatának, hogy rendelkezésünkre bocsátották a Színháztermet és biztosították a koncert népszerűsítését.

Kiemelten mondunk köszönetet korelnökünknek, Jankai János úrnak a projektoros anyag elkészítéséért és fáradhatatlan munkájáért, amit a zenekar érdekében végzett és végez!

Köszönjük a Művelődési Központ munkatársainak önzetlen, segítőkész munkáját.

Én, mint a zenekarok vezetője, köszönöm a zenészeknek – kicsiknek és nagyoknak egyaránt – odaadó munkájukat, energiájukat, hitüket és idejüket, amivel elősegítették álmaim megvalósulását, az elismerést, a szűnni nem akaró tapsot a nézőtérről.

Végül, de nem utolsó sorban hálásan köszönjük P. Szabó Zoltánnénak, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatójának, hogy biztosítja együttesünk próbáinak helyszínét. Műsorvezetői közreműködése emeli koncertjeink sikereit és ünnepélyes hangulatát.

Az Ő záró szavaival fejezem be gondolataimat:

Öltöztesd szíved ünneplőbe,

Legyen illatos a kedved,

Napsugaras az ünneped.

Öltöztesd lelked szeretetbe,

Legyenek szavaid kedvesek,

Tetteid, gondolataid egyenesek.

Öltöztesd a világot ünneplőbe,

Legyen családodé szíved,

Oszd meg velük az életed!

 

Fotó: Töreki Zsolt

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Zsonglőr siker

Május 25-én Túri Ádám EZÜST díjas artista lett a...

Birkózó sikerek

Múlt héten a görögországi Loutrakiban rendezték az U15-ös Európa-bajnokságot...

Milliókkal húzta le idős áldozatát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben,...

2024 végre az ingatlanpiac éve lesz?

    A gazdasági válság hatásai még mindig erősen érezhetőek egyes...

Mit kell tudni a falusi CSOK-ról?

    A különböző állami támogatások, kedvezményes hitelek népszerűsége az elmúlt...