14.7 C
Cegléd
2024. május 26. vasárnap
spot_img

Ceglédiek az Agrárkamara vezetésében

Március 28-án megalakult az új Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az új agrár köztestület a Parlament Felsőházi termében tartotta alakuló ülését, ahol az alapszabály elfogadásával hivatalosan is létrejött az új Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara. A szervezet országos elnökévé titkos szavazással Győrffy Balázst választották meg. Zászlós Tibor lett a mezőgazdaságért felelős, Éder Tamás az élelmiszeriparért, ifjabb Hubai Imre a vidékfejlesztésért, a nyársapáti alpolgármester, de Cegléden élő Kis Miklós Zsolt pedig a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokért felelős – és egyben általános – alelnök. Az országos elnökség április 2-án a szintén ceglédi, Hörömpő Nándort választotta főigazgatójává. 

– Az új Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jogalkotó által kialakított struktúrája helyet biztosít a magyar vidék minden szereplőjének, a termelőknek, a feldolgozóknak és a kereskedőknek egyaránt. A köztestülettel kapcsolatban korábban megfogalmazott kritikai észrevételekre az elnökség munkával kíván válaszolni, céljuk, hogy a Magyar Agrár -, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara integrátor szerepet töltsön be, amely nem megosztja, hanem összefogja a vidéken élőket. – mondta el frissen megválasztott kamarai elnök, Győrffy Balázs.

Az alakuló küldöttgyűlésen felszólaló Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kiemelte: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megalakulásával új korszak kezdődik a magyar mezőgazdaság történetében. Még nem volt olyan erős agrárszervezete a magyar vidéknek, a magyar gazdáknak, mint most, az új köztestület létrejöttével. Az agrárkamarai rendszer újjászervezése a magyar mezőgazdaság megerősítésének sarkalatos és elengedhetetlen szükségszerűsége – jelentette ki a miniszter.

Jakab István, a MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke pedig arról beszélt, hogy nagy kihívások előtt áll a magyar mezőgazdaság, mert nemzeti szinten most születnek meg a hosszútávra ható, az agrárium, a feldolgozóipar, a vidékfejlesztés helyzetét meghatározó törvények. Ezen jogszabályok kimunkálásában pedig a most létrejövő új köztestületnek is részt kell vállalnia.


Hörömpő Nándor agrármérnök-közgazdász végzettségű szakember, aki több mint tíz éve dolgozik az agrárközigazgatásban. Az Agrárintervenciós Központban kezdte pályafutását, majd a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) végigjárta a “szamárlétrát”, április 2-ai kamarai főigazgatóvá való megválasztása előtt a MVH Közvetlen Támogatások Igazgatóságának volt a vezetője, melynek “kérelemállománya 180.000 db és 300 miliárdos kifizetést teljesít”. A lapunknak adott telefonos interjúban terveiről szólva elmondta: 

“- Az új kötelező kamarai tagság bevezetésével a tagok száma a korábbi néhány tízezerről 3-400 ezresre nőtt. Ennek szellemében kell kialakítani a megfelelő hivatali rendszert, hogy minél több tevékenységünk, szolgáltatásunk hatékony és elérhető legyen a gazdáknak. A jelenleg 250 körüli létszámú apparátust a duplájára kell növelni, kialakítani a megyei hivatalokat, egycsatornás rendszerré alakítani a különböző országos tanácsadói hálózatokat. Úgy gondolom az MVH-nál szerzett tapasztalataimat be tudom építeni a kamarában végzett tevékenységembe.” – tette hozzá a Cegléden élő kétgyermekes családapa.


Kis Miklós Zsolt 34 éves közgazdász végzettségű, aki Nyársapáton található családi gazdaságukban szívta magába a mezőgazdaság szeretetét. 2002 óta édesapjával közösen gazdálkodnak, főleg szamóca és csonthéjas gyümölcsök termesztésével foglalkoznak mintegy 50 hektáron. A nyársapáti alpolgármesternek, Pest Megyei Közgyűlés tagjának meggyőződése, hogy “minden agrárgazdasági szereplőnek – a legkisebbektől a tőkeerős nagygazdaságokig – megvan a maga súlya, szerepe, feladata. A közös érdekek megtalálásával, erős összefogással lehetünk versenyképesek az agráriumban.”  A helyi gazdakörön keresztül ismerkedett meg a Magosszal, 2005 óta a szervezet Ifjú Gazda Tagozatának elnöke. 2012. szeptember 1. óta pedig a Magyar Agrárkamara kabinetfőnöke és a Pest Megyei Agrárkamara megbízott vezetője volt.


Éder Tamás 1965-ben született Cegléden. 1983-ban érettségizett a Kossuth Lajos Gimnáziumban. 1989-ben szerzett diplomát a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán, ahol a következő években az Agrárgazdaságtani Tanszék munkatársa volt. 1993-ban az Oklahoma State University-n folytatott tanulmányokat Fulbright ösztöndíjasként.  2008-ban MBA diplomát szerzett a Webster University és a Szent István Egyetem közös, angol nyelvű programján. 1996-tól az államigazgatásban dolgozott különböző pozíciókban. 2002 nyarán az FVM közigazgatási államtitkári pozíciójából kellett elhagynia a közigazgatást. Jelenleg a Bonafarm Csoport vállalati kapcsolatokért és PR-ért felelős igazgatója. Társadalmi elnöke a Magyar Húsiparosok Szövetségének, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének, valamint alelnöke a CLITRAVI-nak (az európai húsfeldolgozók szakmai érdekképviseleti szervezete).

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Milliókkal húzta le idős áldozatát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben,...

2024 végre az ingatlanpiac éve lesz?

    A gazdasági válság hatásai még mindig erősen érezhetőek egyes...

Mit kell tudni a falusi CSOK-ról?

    A különböző állami támogatások, kedvezményes hitelek népszerűsége az elmúlt...

Két világbajnoki aranyérem

WBL-WKL Nyílt Amatőr K-1/Muay-Thai/K-1 Light/Freeboxing/MMA Világbajnokság! 14 ország, 65 egyesület,...

Magyar Péter Cegléden

Május 18-án a piac előtt a Kossuth térre várta...