21.5 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Keresik Drávucz Adriánt

„Égő fényszórókkal, de lezárva és elhagyatva találták meg a Petőfi híd közepén annak a ceglédi fiatalembernek az autóját, aki keddről szerdára virradó éjszaka tűnt el rejtélyes körülmények között, tekintélyes mennyiségű készpénzzel a tarsolyában.” – adta hírül a Blikk.
Drávucz Adrián (35) azóta nem adott magáról életjelet. Édesanyja a Ceglédi Panorámának azt nyilatkozta pénteken, hogy semmilyen további fejlemény nem történt, a rendőrségi nyomozás miatt nem nyilatkozhat a sajtónak.
A Blikknek adott korábbi nyilatkozatából viszont kiderül, hogy fia  „este 11 órakor ment el otthonról, de nem mondta, hogy hova igyekszik. Egész éjjel hívogattam, de a telefonja ki volt kapcsolva. Rettenetesen féltem, mert nagyon sok pénz, legalább negyedmillió forint lehetett nála – aggódott a fiával együtt élő édesanya. (…) Adrián kocsiját másnap a Petőfi híd közepén találták meg, az autógumisként dolgozó fiúnak azonban megmagyarázhatatlan módon nyoma veszett. A kocsiból sem a pénz, sem a számítógép nem került elő, csak Adrián mindig mindenhová magával vitt kistáskája, benne az irataival.” Az ügyben a ceglédi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytat közigazgatási hatósági eljárást.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...