FELHÍVÁS az általános iskolákba történő beíratásra
Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2013/2014. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:
2013. április 8 – 9. (hétfő, kedd)
8.00 órától 18.00 óráig
A szülő köteles a 2007. augusztus 31-ig született – tanköteles – gyermekét a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti körzeti (kötelező felvételt biztosító iskola), vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.
Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermek személyazonosítására alkalmas,
a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt
és az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást kell bemutatni.
A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, elutasítás esetén a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Ceglédi Tankerületének igazgatója hivatott a felülbírálati kérelmet elbírálni.
Tankerületi igazgató: Rebek Éva
2013.
Az egyes általános iskolák körzetébe tartozó települések, utcák és terek nevét az alábbiakban közöljük:
SZÉKHELY: TÁNCSICS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA
2700 CEGLÉD, EÖTVÖS TÉR 8.
Ugyer 0.dülő-Örkényi út – Csikós szél (Tömörkényi u., Kőrisfa u.) – Pesti út – Szolnoki út (Pesti utat, Szolnoki utat bele nem értve) által határolt Déli városrész.
TAGINTÉZMÉNY: TÁNCSICS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BUDAI ÚTI TAGINTÉZMÉNYE
2738 CEGLÉD, KÜLSŐ-BUDAI ÚT 2.
Külső Pesti út – Közép út – Harcsa u. (Közép utat, Harcsa utcát bele nem értve) által határolt északnyugati városrész, Budai út, Öreg-szőlők területe.
TAGINTÉZMÉNY: HIDVÉGI LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA
2736 MIKEBUDA, ISKOLA U. 26.
Mikebuda közigazgatási területe.
SZÉKHELY: VÁRKONYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA
2700 CEGLÉD, SZÉCHENYI ÚT 14/D
Harcsa u. – Közép út – Pesti út – Szolnoki út által határolt Északi városrész.
Ugyer 8 dülő 50/5, Ugyer 6 dülő 22/43, Ugyer 19 dülő 1029, Ugyer 000034/0005, Ugyer 21 dülő 137/28,
Ugyer Nyomás dülő 557, Ugyer 14 dülő 897, Ugyer 15 dülő 900.
TAGINTÉZMÉNY: VÁRKONYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖRKÉNYI ÚTI TAGISKOLÁJA
2700 CEGLÉD, ÖRKÉNYI ÚT 538.
Ugyer 0. dülő-Örkényi út – Csikós szél (Tömörkényi u., Kőrisfa u.) – Pesti út – Külső Pesti út [(Ugyer 0. dülőt, Örkényi utat,
Csikós szélt (Tömörkényi u., Kőrisfa u.)] Pesti utat, Külső Pesti utat bele nem értve) által határolt délnyugati városrész.
Ugyer 10 dülő 812, Ugyer 12 dülő 08929, Nyomás dülő 595, Ugyer 8. dülő 50/15
Nem állami fenntartású iskolák:
SZENT KERESZT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA
REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA
Gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmények:
LOSONTZI ISTVÁN ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, FEJLESZTŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KÉZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, GYERMEKOTTHON ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT
FELHÍVÁS BÖLCSŐDEI JELENTKEZÉSRE
Kedves Szülők! Kedves Érdeklődők!
Értesítjük a leendő “bölcsiseket”, hogy a
Bölcsődei és Védőnői Igazgatóság két tagbölcsődéje, a
Deák utcai Tagbölcsőde (2700 Cegléd, Deák utca 3.) és a
Dózsa Gy. úti Tagbölcsőde (2700 Cegléd, Dózsa Gy. út 9.)
a 2013/2014-es gondozási évre
2013. árpilis 1-jétől 2013. április 30-ig
minden hétköznap 0900-1200 között fogadja
jelentkezésüket!
Kérjük, hogy lehetőség szerint a jelentkezésre gyermekükkel együtt jöjjenek el!
A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
a szülő (törvényes képviselő) személyazonosító igazolványa és a lakcímet igazoló hatósági igazolványa,
a gyermek születési anyakönyvi kivonata (fénymásolata!),
a gyermek TAJ kártyája (fénymásolata!),
a gyermek Adó kártyája (fénymásolata!),
a gyermek lakcímet igazoló hatósági igazolványa (fénymásolata!),
érvényes gyermekvédelmi határozatot, ha van (fénymásolata!).
A jelentkezés nem jelent automatikus felvételt a választott bölcsődébe. A felvételről vagy elutasításról a szülő (törvényes képviselő) írásos értesítést kap.
Az új gyermekek fogadása 2013. augusztus végétől folyamatosan történik.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Bölcsőde vezetése
FELHÍVÁS ÓVODAI JELENTKEZÉSRE
Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testülete az 58/2013 (III. 21) Ök. hat. alapján a 2013/2014. nevelési évre az óvodai jelentkezést
a város valamennyi önkormányzati fenntartású köznevelési intézményében
2013. április 22-én és 23-án
8 és 18 óra között tartja.
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 24.§ (3)bekezdése szerint a
gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (2013. szeptember 1.) napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni.
Felvételre jelentkezhetnek azok a gyerekek, akik 2013. szeptember 1-jéig betöltik a harmadik életévüket. Szabad férőhelyek esetén felvételt nyerhetnek azok a gyermekek is, akik 2013. szeptember 1-je után, de a felvételüktől számított fél éven belül betöltik a harmadik életévüket.
Jelentkezni a gyermek lakóhelyéhez, vagy a szülő munkahelyéhez legközelebbi óvodában lehet a jelentkezési lap kitöltésével.
Az óvodai jelentkezéshez szükséges iratok:
– a szülő (törvényes képviselő) nevére kiállított érvényes személyazonosító igazolvány és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya),
– a gyermek nevére kiállított (érvényes személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány) lakcímkártya, TAJ kártya,
– kedvezményekre való igényjogosultság igazolására szolgáló iratok:
(rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultságot megállapító határozat, három vagy több gyermek esetén családi pótlékot igazoló szelvény, tartós betegségséget igazoló szakorvosi papír).
– amennyiben a gyermek nem Magyarországon született, magyar állampolgárságát és/vagy itt tartózkodását, valamint óvodai ellátását lehetővé tevő iratok (anyakönyvi kivonat, lakcímkártya, TAJ kártya, szülő tartózkodási engedélye, munkavállalási engedélye)
A felvételnél a fenntartó az alábbi felvételi sorrendet állapította meg:
– ceglédi lakos,
– ötödik életévét betöltő gyermek,
– halmozottan hátrányos helyzetű gyermek,
– bölcsődébe járó gyermek,
– testvérgyermek,
– dolgozó szülők gyermeke,
– a gyeden, gyesen lévő szülőknek is meg kell adni a lehetőséget, hogy – amennyiben a férőhely engedi – óvodás korú gyermekének igénybe vehesse az óvoda szolgáltatásait.
A jelentkezés nem jelent automatikus felvételt a választott óvodába.
Az óvodai felvételről az óvoda vezetője dönt, melyről írásban tájékoztatja a szülőket.
A felvételi kérelem elutasítása esetén az értesítés kézhezvételét követő 15 napos határidőn belül a szülők – a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének címezve, de az érintett óvodának átadott – jogorvoslati kérelmet nyújthatnak be.
Cegléd, 2013. március 21.
Földi László polgármester