12.2 C
Cegléd
2026. július 24. péntek
spot_img

Lezajlott a beiratkozás

Április 8-9-én lezajlottak a beiratkozások Cegléd minden általános iskolájában. Összesen 425 gyermek kezdi meg tanulmányait idén szeptemberben, szemben a tavalyi 367-tel. Az oktatási intézmények közül a Várkonyi iskolába vették fel a legtöbb elsős diákot, szám szerint 129 gyereket. A második helyen a Táncsics iskola áll, ahol 110 kis elsős kezdi meg tanulmányait, 4 osztályban.
A két egyházi iskolában fenntartói utasításra limitálták a felvehető gyerekek számát. A Református iskolában már tavaly is 90 gyermeket vettek fel, idén szintén 3 harminc fős osztályt indítanak és egy 15 fős iskolaelőkészítő csoportot. Mint megtudtuk, azért szabályozzák tudatosan a létszámot, mert az iskola teltházzal működik, csak az elballagottak helyére tudnak új diákokat felvenni. A Szent Kereszt Katolikus iskola szintén 81 gyermeket vett fel három osztályba a 104 jelentkezőből.

Diagrammunkon jól látható az összes beiratkozó számának növekedése (kékkel a tavalyi, pirossal az idei létszámok), ami annak tudható be, hogy az új oktatási törvény szerint a 6. életévüket betöltött gyerekek iskolakötelessé válnak és csak a nevelési tanácsadó szakértői véleménye alapján maradhatnak még egy évet az óvodában.

Fotó: Kisfaludi István – Illusztráció: Ceglédi Panoráma

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...