28.8 C
Cegléd
2026. augusztus 31. hétfő
spot_img

Földet a gazdáknak

A haszonbérleti szerződéseket még ez év első felében meghirdetik – közölte a miniszter, hozzátéve, hogy a pályázatokat ez év végéig el is fogják bírálni. Emlékeztetett: 2010 előtt a 600 ezer hektárnyi állami földtulajdonnak mintegy 600 bérlője volt, a korábbi, a programba mintegy 65 ezer hektár állami földet bevonó bérleti lehetőségből már meghirdettek 42 ezer hektárt, és 36 ezer hektárra már a bérleti szerződést is megkötötték mintegy 1600 bérlővel.

Így a bérlők száma már megháromszorozódott – mondta Fazekas Sándor. Újságírói kérdésre válaszolva közölte azt is, hogy a korábbi bérleti szerződések felülvizsgálata folyamatos, a jogsértő szerződéseket felbontották, illetve felbontják. Szintén újságírói kérdésre elmondta azt is, hogy az eddig meghirdetett állami földek szerződéskötései közül 92 százalék 50 hektár alatti földterületre szól, 2 százalék 100 hektár felettire. Ez utóbbi terület általában rét és legelő.

Fazekas Sándor emlékeztetett: aki a földhaszonbérleti pályázaton jogot nyer a haszonbérlésre, az lehetőséget kap a munkára és megélhetésének biztosítására. Utalt arra is, hogy a kormány és a vidékfejlesztési tárca is elkötelezett a családi gazdaságok, továbbá a kis- és közepes gazdaságok támogatására. Fotó: agrarhirek.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...