21.5 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Újszilvás teljes adósságát vállalja át az állam

Újszilvás adósságállományának teljes egészét átvállalja az állam – jelentették be Földi László Cegléd és Petrányi Csaba Újszilvás polgármestere a község április 12-ei falugyűlésén. A kormány döntött annak a 14 – köztük Újszilvás – ötezres lélekszám alatti kistelepüléseknek az adósságkonszolidációjáról, melyeket a Belügyminisztérium azért emelt ki a többi település közül, mert jövedelemtermelő vagy nem önkormányzati kötelező feladatra vállaltak kötelezettséget.
Földi László országgyűlési képviselő elmondta, példaértékűnek tartja a község elmúlt években tett erőfeszítéseit és külön kiemelte a nagy volumenű, elektromos áram fejlesztésére megépített napkollektoros erőművet. „Ez a település példát mutatott abban, hogy a lehetőségekhez mérten megpróbálja csökkenteni azokat a költségeket, melyek a község üzemeltetését adják.” – fogalmazott a ceglédi polgármester, aki elmondta: a kormány hosszú, biztonságos megoldást tud nyújtani ezáltal az önkormányzatoknak adósságuk konszolidálásával.
Petrányi Csaba elmondta, visszafogottan bár és feszített gazdálkodás mellett, ám ettől kezdve egy új lappal indul a község. „(…) amit létrehoztunk, azt a kormány elismerte, csak úgy, mint az elmúlt 10 évünket és azokat a fejlesztéseket, azt a felelősségteljes gazdálkodást, amelyet műveltünk.” (…)  „2007-ben vettünk fel egy 300 milliós svájci frankos kötvényt, ugyanakkor a naperőműhöz kellett egy nagyobb, 120 millió forintos hitelt felvennünk. Mindezen hitelek együtt már törlesztésre kerültek az elmúlt két évben:  jelentős, 125 milliós törlesztést valósítottunk meg és ezért most a svájci frank ellenére is bruttó 404 millió forint kamataival együtt a kötelezettségünk melyet a kormány átvállalt és amit nem kell majd kifizetni.” – adott tájékoztatást Újszilvás első embere.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...