27.3 C
Cegléd
2024. május 27. hétfő
spot_img

Játszótéri vitából etnikai konfliktus

A szombati ugyeri Jobbik demonstráció másnapján, április 21-én vasárnap délután gyermekek közötti játszótéri vitából lett etnikai konfliktus a Reggel utcában. Több szemtanú elmondása szerint, egy magyar kislány és egy cigány kisfiú között volt vita, amikor a kislány hívta az apukáját: – Higgadtan mondta a kisfiúnak, hogy játszanak máshol. – mondta a itteni vendéglátós, aki végignézte az eseményeket. 

Több szemtanú elmondása alapján, ezután a kisfiú hazaszaladt, szólt az anyukának és a családnak.

– A Pumukli kereskedés előtt rárontottak G. Attilára, egy nő, egy férfi és gyerekek és ütötték, rúgták, ahol érték. Én az ablakból hallottam meg a kiabálást, mikor megláttam, hogy a barátom az, és vérzik leszaladtam, hogy megvédjem. – mesélte R. Mihály. – De addigra már futottak a cigányok, kiabáltam nekik: – Gyertek vissza, hát vérzik! Mire ők a konyhakéssel meg a rokonokkal fenyegetőztek. Pár perc múlva jöttek is mindenfelől, összesen vagy hét férfi. Többet is ismertem közülük, nemcsak azért mert a lakótelepen laknak, de dolgoztam is velük. Soha nem volt velük feszültség, előre köszönnek. De most! Soha nem láttam őket ilyen állapotban, nem lehetett velük beszélni, megnyugtatni őket, csak jöttek nekem meg Attilának. Már beszorítottak minket a falhoz, amikor jöttek a rendőrök és elszaladtak a támadók.

A helyszínre érkező mentő az egyik sértettet kórházba szállította, nyolc napon belül gyógyuló sérülései lettek, a másik sértett zúzódásokat szenvedett.

Lapunk megkereste a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályát a fejleményekkel kapcsolatban. Mint megtudtuk eljárást folytatnak csoportos garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt M. Róbert 31 éves, F. Katalin 32 éves, P. Rudolf 29 éves, F. Sándor 33 éves és F. József 34 éves ceglédi lakosok ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 41 éves sértett, valamint F. Katalin és M. Róbert 2013. április 21-én 15 óra körüli időben egy ceglédi üzletház előtt szóváltásba keveredett, majd a nő és társa a sértettet tettleg bántalmazta.

A 41 éves férfi segítségére sietett egy járókelő, akivel együtt próbálták meg tisztázni a bántalmazás okát. Ekkor az elkövetők ismét bántalmazni kezdték őket, amibe már bekapcsolódott P. Rudolf, F. Sándor és F. József is. A bántalmazás következtében mindkét sértett kórházi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Az eljárás során beszerzett adatok alapján a ceglédi rendőrök beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Róbertet és társait, akiket még aznap elfogtak és a Ceglédi Rendőrkapitányságra előállítottak. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően mind az öt elkövetőt őrizetbe vették a nyomozók.

A gyanúsítottak ellen a további eljárást- őrizetbe vételük mellett- a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.”

Több fotó a helyszínről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Zsonglőr siker

Május 25-én Túri Ádám EZÜST díjas artista lett a...

Birkózó sikerek

Múlt héten a görögországi Loutrakiban rendezték az U15-ös Európa-bajnokságot...

Milliókkal húzta le idős áldozatát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben,...

2024 végre az ingatlanpiac éve lesz?

    A gazdasági válság hatásai még mindig erősen érezhetőek egyes...

Mit kell tudni a falusi CSOK-ról?

    A különböző állami támogatások, kedvezményes hitelek népszerűsége az elmúlt...