21.5 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Politikai demonstráció – civil áldozatok?

Április 20-án „Nagy rendet a kistérségekben” címmel a Szebb Jövőért Magyar Önvédelem – korábbi nevén a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület – és egy sor más szervezet Cegléden tartott gyűlést a cigánybűnözés megoldásairól. A rendezvényen többek között felszólalt László Attila, a Szebb Jövőért elnöke, Korondi Miklós, a Jobbik parlamenti képviselője és Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője is. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság lapunknak megküldött tájékoztatása szerint „a határozott rendőri fellépésnek köszönhetően Cegléden rendkívüli esemény, személyi sérülés nem történt. A rendőrség folyamatosan fenntartja a közrendet és a közbiztonságot. Cegléden és környékén továbbra is jelentős rendőri jelenlétre kell számítani.” A közleményből kiderül, hogy a kétszáz főre bejelentett demonstrációt, a „szükséges” erőkkel biztosította a rendőrség és „rendőri intézkedésre egy esetben került sor szabálysértés elkövetése miatt.” A helyszíni beszámolók szerint több száz rendőr vigyázta a rendet a demonstráció helyszínén. A rendezvény másnapján a Reggel utcában egy játszótéri vita etnikai konfliktusba torkollott.

– Alig néhány nappal a tavalyi szeptemberi Kékkő utcai demonstráció után egy ugyeri polgárőrt ért atrocitás, mely verekedéssé fajult. Akkor az idős embert nyolc napon túl gyógyuló sérülések érték. A most szombati ugyeri demostráció másnapján egy játszótéri vita fajult véres verekedéssé, ahol az egyik áldozatot véres fejjel vitték el a mentők. Nem gondolja, hogy a félelemkeltő demonstrációk a fokozott rendőri jelenlét miatt ugyan nem fajulnak el, de a feszültség ott marad és ártatlan civileken csapódik le? – kérdeztük írásban a szombati rendezvény vezérszónokát, a Jobbik képviselőjét Korondi Miklóst. A politikus telefonos válaszában elmondta: nem lát közvetlen összefüggést a két esemény között, ezért a fenti kérdésre nem kíván válaszolni.

Fotók az eseményről Takács Tamástól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...