9.9 C
Cegléd
2026. szeptember 22. kedd
spot_img

Megnyerte a német regionális idénynyitót

Hegedűs László a sikeres heubachi Világkupa szezonnyitót követően a rendezők kérésére elindult az idei év első német bajnoki futamán, amit bombaformában „végigpattogva” meg is nyert. Hege elmondta, nagyon élvezte a versenyt, ahol több pályát is hibátlanul teljesített, és ez a siker a lelkének is jót tett. Az egyre jobb formába lendülő Hegedűs László ezzel a győzelmével bizonyította, ha megfelelő körülmények között készülhet, igenis képes felvenni a versenyt a legjobbakkal is.
„A heubachi Világkupa futamot követően ott maradtam Németországban, és a tavalyi Európa Bajnokság pályáján, amely a kontinens egyik legjobb triál parkja, készültem a soron következő, lengyelországi versenyemre. Edzés közben odajött hozzám a német bajnokság egyik szervezője, és meghívott, induljak el az idénynyitó regionális versenyen. Örömmel mondtam igent, főleg azok után, hogy megláttam az indulók névsorát, ugyanis a német élmezőny jelentős része nevezett a szezonnyitóra, így nagy kihívásnak éreztem, hogy megmérettethettem magam ellenük” – fogalmazott Hege.
Persze a magyar szurkolók sem maradtak Hege-show nélkül: vasárnap este az m1 kvízműsorában, a Szeretlek Magyarország! adásában csodálhatták meg a nézők a magyar versenyző kivételes képességeit. A teljes cikk a velo.hu oldalán olvasható itt…
 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...