16.1 C
Cegléd
2025. július 3. csütörtök
spot_img

Ballagtak, érettségiznek

Május első hétvégéjén, pénteken és szombaton többszáz végzős diák ballagott el az öt ceglédi középiskolában. A Kossuth Gimnáziumban 130-an ballagtak, ahol – a búcsúztatás mellett – több hagyományos díjat adtak át a kiemelkedő tanulmányi eredményű tanulóknak, idén azonban egy új elismeréssel is bővült a paletta: első ízben adták ki a Gyányi-Túri-díjat (alapító: dr. Túri József) Lesták Lillának és Turbók Andrásnak.

A Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolában 97 diák ballagott, a Bem József Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolában ennél jóval többen: – Iskolánk jellegéből adódóan az idén sem az érettségiző tanulók (75) száma van túlsúlyban, hanem négy ballagó osztály tanulói tesznek szakmai vizsgát, és két osztály közel 60 tanulója szerez technikusi képesítést. – tájékoztatta lapunkat Fernengel Katalin igazgató.

Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, kedden a matematika tantárggyal kezdődött meg az érettségi vizsga. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a Közgazdaságiban 97 tanuló rendes, 137 előrehozott érettségit kezdett meg, a Bemben pedig „a május-júniusi vizsgaidőszakban 75 fő tesz rendes érettségi vizsgát, és kihasználva az utolsó alkalmat 38 tanuló tesz előrehozott érettségi vizsgát, főleg testnevelés és földrajz tantárgyakból.”

Kérdésünkre, hogy az új köznevelési törvény milyen változásokat hozott az érettségi vizsga körül, az igazgatók apróbb változásokat említettek meg: „a vizsgaszabályzat módosult, miszerint előrehozott érettségi vizsgát ezután már csak informatikából és idegen nyelvből lehet tenni. Továbbá minden vizsgarészen legalább 12 %-ot kell teljesíteni az eddigi 10% helyett”,  „az eddigi 20% helyett 25% az elégséges alsó határa” és „a jogorvoslati idő 5 nap, nem pedig az eddigi 3”.

Ballagási fotók Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Partifecskék költőhelyét rombolta le

A Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint természetkárosítás bűntettének megállapítására...

Ismét sikeres volt a Szuperinfó Pingpong Tábor Cegléden

Június 23–27. között rendezték meg a már hagyománnyá vált...

Kerti tárolás új szinten – a rendezettség és a stílus egyben

Egy jól kialakított kert vagy terasz a pihenés és...

Szováti Árpád kilépett a Lokálpatrióta Klubtól

Szováti Árpád bejelentette, hogy kilép a Ceglédi Lokálpatrióta Klub...

Elmarad a tűzijáték

Idén elmarad a tűzijáték augusztus 20-án - erről a...