14.5 C
Cegléd
2024. május 29. szerda
spot_img

Cegléden mutatta be új pártját Bokros Lajos

2013. május 9-én Bokros Lajos, az Európai Parlament képviselője, a közgazdász professzor tartott előadást a Béke világnapja alkalmából a Művelődési Központ „B” termében „Legyen béke” címmel. Az előadás egyben az április 21-én alapított Modern Magyarország Mozgalom (MOMA) párt magyarországi bemutatkozó körútjának első állomása volt. A rendezvényen több ismert helyi ellenzéki személyiség is megjelent.

Jankovics Árpád helyi szervező mutatta be a vendéget. Elmondta, a mostani kormányt fémjelző gazdasági programról nem lehet elmondani, amit Bokros Lajoséról, “akinek irányítása alatt stabilizálódott a magyar gazdaság”

Bokros Lajos három gondolatra fűzve mutatta be az alig néhány hete alapított szervezet programját: béke az uniós tagállamok, hazánk és a környező nemzetek közt és a nemzeten belül is. – Az 5 éve tartó válság megviselte az uniót – kezdte beszédét a politikus – de az Unió nélkül nincs megoldás a nemzetek közti különbség civilizált megoldására. – Bírálta a kormány gazdaságpolitikáját: – Sikernek csomagolva megszorítások vannak, munkahelyek szűnnek meg. A válság miatt csalódott társadalom a kapitalizmust, a versenyt hamis következtetéssel elítéli, az államba helyezi át a bizalmát, pedig az csak kerete lehet a jól vagy éppen rosszul működő piacnak. 

Egy kérdésre válaszolva a szónok elmondta: bár Magyarországon zavar van a fejekben az értékeket illetően, nyugat-európai értelemben új pártjuk nem baloldali, hanem modern konzervatív pártnak számít. – A párt részt vállalna ellenzéki összefogásban? – hangzott el egy másik aktuális kérdés. – Nehéz feladat, de meg kell neki felelni. Ha a 2/3-os Fidesz kormányt le akarjuk váltani össze kell fogni. Ez az elsőrangú elvégzendő feladat.

Az előadáshoz többször hozzászólt a szervezet alelnöke, dr. Pusztai Erzsébet: – A másik méltóságának elismerése, megbecsülése valódi teljesítmény alapján és az egészséges viták visznek előre. – Később egy kérdésre reagálva megjegyezte: – Az ellenzék a kormány hatalmi technikájára az ellenszert sajnos még nem találta meg.

Az eseményen bemutatták a párt több helyi alapítóját, köztük a korábban az MDF színeiben önkormányzati képviselősködő Dr. Fülöp Hajnalkát.

Több fotó az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Zsonglőr siker

Május 25-én Túri Ádám EZÜST díjas artista lett a...

Birkózó sikerek

Múlt héten a görögországi Loutrakiban rendezték az U15-ös Európa-bajnokságot...

Milliókkal húzta le idős áldozatát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben,...

2024 végre az ingatlanpiac éve lesz?

    A gazdasági válság hatásai még mindig erősen érezhetőek egyes...

Mit kell tudni a falusi CSOK-ról?

    A különböző állami támogatások, kedvezményes hitelek népszerűsége az elmúlt...