A Csurgai Ferenc képzőművész rendezte kiállítás anyagát hoztában, épültében és felrakva is megnéztem, néhány éve figyelem Kára és Zita pályája alakulását. Láttam őket eufórikus és letargikus hangulatban dolgozni, de mindig teljes erőbedobással. Mára szinte teljes önállósággal alkotnak, így munkáik is egyre többet tárnak fel személyiségükről. Férfiként így is nehéz ezt nekem kibogozni. Ágh István így ír „Pedig csak árkot ások” című versében:
Lesújt a csákány, megreped,
Töredezik mállik a száraz kéreg,
Puffan a pohos fűcsomó, a gyökér
Makacs kötése visszafogja,
végveszély roszog végig az egész
földalatti hálózaton,
és kifordul a hidegbélű hant,
giliszta csüng, bogár szalad, szaporáz
morzsálódva, omlik rögre rög,
egyre sárgábbá púposul, ahogy
lehajlok, fölnyújtózkodom,
hosszul és mélyül a gödör
bokától térdig, derékig s lefelé
kedves humusz, rideg agyag, sívó homok,
az udvar geológiája sávosan,
rétegesen, ahogy tonnás esők
döngölték és az emléktelenek
nemzedékek szintje szerint taposták,
Úristen! Mennyi lábnyomot
hantolok ki, elfog a rémület,
mert a sírásó épp így dolgozik,
pedig csak árkot ások.
Így kerülnek elém a részletek: Először a szerkezet, a távlat, a kompozíció, majd a színválasztás, az ecset gesztusa és legvégén mit és miért „ábrázolnak” képeik. Megláthatjuk mennyi előkészület (szerkezeti vázlat, színvázlat) Zita egyre szigorúbban szerkesztett, összefogott festményein a –nap, mint nap közvetlen közelében lévő-tárgyak mesélnek régi reggelikről, teázásokról, beszélgetésekről. Mindezt olyam intim közelségbe hozva, ahogy a versben a költő írja le, amit talált. Önportrék által keresi, majd a szerelemben, a nyíló orchideák sorozatának tanulsága szerint, megtalálja maga-magát. Került a tárlat anyagába ritmussal gyönyörködtető éji tájkép és izgalmas nagyvárosi életkép. Ismerve az alkotót, kijelenthetem: folytatása következik.
Klára portréi, figurái zöme a péntek esti Rajzkörben készült. Pedagógusként tudom, hogy milyen állapotban ül a rajzbakra, a tábla mögé az egész heti munka után. Mégis szinte mindig több lesz az eredmény puszta tanulmánynál. Belevetíti hét hangulatát, barátságok, beszélgetések élményét. Nem érzi rangon aluli feladatnak az enteriőr és csendélet-festést sem, itt a dinamika a hozzáadott érték. Közeli kapcsolatba került a természettel városszéli lakóhelye okán. Lehetősége lenne a lemenő nap fényével tömegeket ámítani, helyette ő is a mélyreható vizsgálatot választja. Struktúrát, felületi minőséget képez újra, megéli az ablakon túli látvány lényegét.
Igen ásni kell magunkban az eszenciáért, Horváth Klára és Bartus Zita eszköze a képzőművészet. Büszke vagyok rá, hogy alkotótársuk lehetek. Fények és árnyak című kiváló tárlatuk a Művelődési Központ és Könyvtár Galériájában tekinthető meg.