21.7 C
Cegléd
2024. május 22. szerda
spot_img

Kirándulás az Őstölgyesekben és a Pálfájában

A Basafa története: “Egy nyári délután a budai basa kíséretével Körös felé tartott. Hirtelen vihar támadt, és a basa egy juhász kunyhójában nyert menedéket. A juhásznak igen szép leánya volt. Miközben juhtúróval és kenyérrel kínálta az utazókat, a basa egyik katonája, egy aga szemet vetett a lányra. Az öreg juhász, aki a bojtárnak szánta a lányát, igencsak megijedt. Ám másnap a basa és katonái elmentek, és a lányt otthagyták.

Egyik nap azonban újra megjelent az aga. Az öreg juhász ekkor ördögi tervet eszelt ki, hogy a lányát maga mellett tartsa. Mankót faragott, és feldobta egy hatalmas nagy tölgyfára. Mikor az aga a fához közeledett, a juhász lefeküdt a földre, és nyomoréknak színlelte magát. Elpanaszolta, hogy gonosz emberek feldobták a botját a fára – ugyan, le tudná-e szedni a katona? Az aga a juhász segítségére sietett, ám amikor elkezdett felmászni a fára, a juhász kirántotta az aga kardját, levágta az aga fejét, majd a tölgyfánál elásta.

A véres történetet őrző, több száz éves Basafa, amely generációknak nyújtott árnyat a meleg nyári napokon, otthont adott madaraknak, búvóhelyként szolgált az őzeknek, ma már nem áll. A környékén, ami véghasználatra volt kijelölve, tarvágást végeztek. Törzsét a láncfűrész nem érte át, ezért a láncvezetőt kioldották, és csak úgy tudták kivágni. Ezután a törzset a vizesárokba húzták, ahol két évig feküdt. Végül szobor készült belőle, így hirdeti tovább a régi korok történeteit.”

A képekkel illusztrált cikk a HetiHírek internetes oldalán olvasható itt…

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Milliókkal húzta le idős áldozatát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben,...

2024 végre az ingatlanpiac éve lesz?

    A gazdasági válság hatásai még mindig erősen érezhetőek egyes...

Mit kell tudni a falusi CSOK-ról?

    A különböző állami támogatások, kedvezményes hitelek népszerűsége az elmúlt...

Két világbajnoki aranyérem

WBL-WKL Nyílt Amatőr K-1/Muay-Thai/K-1 Light/Freeboxing/MMA Világbajnokság! 14 ország, 65 egyesület,...

Magyar Péter Cegléden

Május 18-án a piac előtt a Kossuth térre várta...