17.6 C
Cegléd
2024. május 7. kedd
spot_img

Ünneprontók ünnepe

A szakadó esőben megrendezett mérkőzésen már az első percekben is érződött, hogy a körülmények is befolyásolhatják a mérkőzést. Helyenként tócsák alakultak ki a pályán, melyek megállították a labdákat, míg máshol a vizes füvön felgyorsult a játékszer. A hazaiak bátran kezdtek, érződött a játékukon, hogy győzelemmel akarják ünnepelni a bajnokság megnyerését, így nekik volt két lehetőségük az első negyedórában. Utána folyamatosan felbátorodtunk és elkezdtük játszani azt, amit Ványi Zsolt kért a csapattól. Ennek pedig meg is lett az eredménye. Először csak helyzeteket alakítottunk ki, majd a 28. percben Medgyesi már a kapuba talált és ezzel megszereztük a vezetést.

A félidő hajrájában próbálkozott az egyenlítéssel a Kövesd, de igazán komoly helyzetet egyet tudtunk feljegyezni az oldalukon, így 1 gólos előnnyel mehettek be a száraz öltözőbe a fiúk.

A második félidőre még több helyen állt meg a víz a pályán. A vendég szektorban ázó ceglédi szurkolók egyike meg is jegyezte, hogy a CVSE-nél komoly hagyományai vannak a vízilabdának, míg Kövesden nincs, így a körülmények mellettünk szólnak. Ezt Medgyesi az 53. percben bizonyította is, amikor három védőt forgatott meg a tizenhatoson belül, majd ballal a hosszú kapufa mellé lőtt, megszerezve a csapat és saját maga második gólját.

A 2 gólos vezetés birtokában próbáltunk még szervezettebben játszani, ügyelve, hogy az egyre “tréfásabb” talaj nehogy kifogjon rajtunk, és inkább a kontrákra helyeztük a hangsúlyt. A 75. perc környékén Medgyesi ki is lépett a baloldalon, majd előttünk  már a tizenhatoson belül felrúgták, de a játékvezető továbbot intett. Mivel Medgyesi lent maradt, ápolni is kellett. Közben a pálya másik oldalán, a kövesdi térfél közepénél szabadrúgáshoz jutottunk. Koncz vette célba Szántai kapuját, a hazai kapusról kipattanó labdára pedig elsőként a pár perccel korábban beálló Markó Ádám érkezett, és magabiztosan a hálóba lőtt.

10 perc volt még hátra a mérkőzésből, és csapatunk már csak arra koncentrált, hogy ne engedje ki kezéből a három pontot, így a hazaiak számára már csak a szépítésre maradt lehetőség a 88. percben, amikor egy szabadrúgást követően a védők és támadók között pattogó labdát (lesgyanús helyzetben) a kapunkba kotort Kardos. Ezzel kialakult a végeredmény és megkezdődött a ceglédi ünneplés: hason csúszás a tócsákban, körben ugrálás, miegymás. Szép volt fiúk!

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY – CEGLÉDI VSE 1-3 (0-1)

MEZŐKÖVESD: Szántai – Hegedűs Cs., Kardos, Szalai V., Éles Sz. – Farkas B., Bagi (Bogdány, 74.), Petneházi, Bognár I. (Olasz D., 60.) – Hamar Á., George

CEGLÉD: Miski – Robson (Juhász D., a szünetben), Miklósvári, Makrai, Farkas I. – Kenderes, Koncz, Kiss T. (Markó, 70.), Szkunc – Balog M., Medgyesi L. (Kormos, 82.)

Gól: Medgyesi L. (0–1) a 28., Medgyesi L. (0–2) az 53., Markó (0–3) a 80., Kardos (1–3) a 88. percben

Edzői nyilatkozatok

Véber György: – Óriási hibába estünk, azt hittük, már megnyertük a bajnokságot… Igazi magyaros történet. Jó tanulópénz volt, a hét elején el kell beszélgetnem a játékosokkal.

Ványi Zsolt: – Nagy dolog, hogy a bajnokcsapattól – mert én már annak tartom a Mezőkövesdet – hat pontot vettünk el. Úgy vélem, megérdemelten nyertünk, az történt a pályán, amit szerettünk volna. 

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...