16.1 C
Cegléd
2026. szeptember 21. hétfő
spot_img

Ungvári Miklós világkupa ezüstöt szerzett

A CVSE-KÖZGÉP felnőtt válogatott judosai  Bukarestben vettek részt a hétvégén, a soron következő európai Open versenyen. A 30 ország 170 versenyzőét felvonultató viadalon felemásan szerepeltek a ceglédi versenyzők. Majer Tibor 60kg-ban ipponnal győzött egy izraeli versenyző ellen, utána azonban vereséget szenvedett egy szlovén versenyzőtől, s így nem jutott a legjobb nyolc közé. 

A 73kg-ban volt a legtöbb induló. 39 fő mérlegelt, s ebben a súlycsoportban sok nemzetközileg jegyzett versenyző is a mezőny tagja volt. Ungvári Attila sajnos hosszabbításban vereséget szenvedett egy német versenyzőtől, s így kiesett. Jobban sikerült a verseny olimpiai ezüstérmes bátyjának, aki kezd beleerősödni új súlycsoportjába. Miklós négy ippon győzelemmel, sorrendben: lett, moldáv, cseh és olasz versenyző legyőzésével jutott döntőbe, ahol egy vitatható kétes akcióval kapott ki orosz riválisától. A dobást Miklós indította, majd ezután mindketten a hátukra érkeztek, s a bírók úgy látták az orosz belekontrázása volt az eredményes. 

Miklós hétvégén mutatott teljesítménye, azonban minden dicséretet megérdemel. A három versenyző ezután Leibnitz-be utazott edzőtáborba. Jővő héten a két Ungvári a Miami Grand-Prix-en vesz részt.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...