11 C
Cegléd
2025. április 20. vasárnap
spot_img

A Katolikus iskolában lesz a nyári napközis tábor

Idén is lesz iskolai napközis tábor, méghozzá a Katolikus iskolában, létrehozzák a települési értéktárat, és Ceglédi Intézmények Gazdasági Hivatala néven működik tovább az OBGH. Rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület. 

Idén a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola biztosítja a nyári napközis tábor lehetőségét a város iskolásainak, a vállalt feladat ellátására egymillió forintot szavazott meg a képviselő-testület. 

Települési értéktár létrehozásáról döntött a képviselő-testület a pénteki, rendkívüli ülésén. A gyűjteményben olyan nemzeti értékek szerepelnek majd, melyek meghatározó jelentőségűek, illetve öregbítik a hírnevünket. Létrehozásával és gondozásával a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtárat bízták meg. 

A megyei kormányhivatal tulajdonába adja át az önkormányzat azokat az ingóságokat, amelyeket jelenleg a járási hivatal használ. Jogszabály szerint a város dönthetett, hogy tulajdonba adja-e ezeket a dolgokat, vagy szerződésben rögzítik a használat feltételeit. Földi László polgármester elmondta: különösen a számítástechnikai eszközök vannak igen elavult állapotban, így jobbnak látja a tulajdonba adást, mert különben a városnak kellene azokat pótolni, ha használhatatlanná válnak. Az ingóságok jelenlegi könyv szerinti értéke mintegy 2,3 millió forint. 

Az építéshatósági ügyek gyorsabb és hatékonyabb intézése érdekében felvesznek egy embert, illetve a kistérségi munkaszervezet beolvadása miatt egy pénzügyes és egy tourinformos dolgozó is a polgármesteri hivatalhoz kerül. 

Ceglédi Intézmények Gazdasági Hivatala néven működik tovább ezen túl a korábbi Óvodák és Bölcsődék Gazdasági Hivatala (OBGH) – hagyta jóvá a testület, illetve arra is igennel szavaztak a képviselők, hogy a június 20-i rendes testületi ülést egy héttel később, június 27-én tartsák meg.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bántalmazott macska a futókörnél

Van, amikor egy kellemesnek ígérkező délutáni séta nem megnyugvást,...

Bővül a kalandpark

Idén a szezonkezdet előtt többféle új, izgalmas élményelemmel bővül...

Hogyan válasszuk ki a megfelelő blokknyomtatót?

A modern üzleti világban a gyors és pontos tranzakciók...

A szürkehályog leggyakoribb típusai

A szürkehályog az egyik legelterjedtebb szembetegség, amely világszerte emberek...

Okos kutyák az iskolában

2025. április 11-én a Török János Református Oktatási Központban...