5.1 C
Cegléd
2026. október 14. szerda
spot_img

Vakáció!

A nap csúcspontja, amelyet minden gyerek várt, a tombola volt. Minden tanuló kapott egy-egy ingyen tombolajegyet, így mindenkinek megvolt az esélye, hogy valamilyen kis ajándékkal térjen haza. Az izgalom a tetőfokára hágott, amikor elkezdtük húzni a tombolajegyeket. Nagy köszönettel tartozunk a Tesco Global Zrt.-nek, amely rengeteg apró tárgyat, könyvet, udvari játékot ajánlott fel tombolatárgyként. A főnyereményeket a ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidő központ ajánlotta fel. A nyertesek boldogan vették át a strandra a belépőjegyeket. Köszönjük a felajánlást. 

A napot egy flash mob-bal zártuk, amely a világon manapság annyira elterjedt. A villámcsődület nem más, mint emberek hirtelen kialakult csoportosulása, előre megbeszélt nyilvános helyen és időben, ahol valamilyen szokatlan cselekvést (például közös tánc) hajtanak végre. Ezt próbáltuk mi is megvalósítani. Az iskolaudvaron két tanító néni, Melinda néni és Bea néni irányításával valósult meg a Népkör utca első flash mob-ja. A gyerekek és a kollégák közösen adtak elő egy előre megtanult koreográfiát. A zene utolsó taktusainak végeztével pénteki programunk is lezárult, ami pedig nem jelentett mást, mint hogy kitört a VAKÁCIÓ!

Kívánunk minden kedves tanítványunknak, szülőnek és kollégának jó pihenést és élményekben gazdag nyári szünetet. Szeptemberben találkozunk!

Az esemény fotó megtekinthetők itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...