14.9 C
Cegléd
2025. április 26. szombat
spot_img

Élmény után Szellő Imréről

Nagyon kellemesen teltek a Lövész utcai Katica csoport napjai az elmúlt két hétben. Soltiné Raj Rita óvó néni közreműködésével és a szülők támogatásával 10 napon keresztül minden délelőttöt a Budai úti Thermál Fürdőben töltöttünk. Rita pedagógiai felkészültségének és sok éves rutinjának köszönhetően remek hangulatban mind a 20 kisgyerek a program végére „Víz alá került”. A bátrabbak, – akik már korábban is jártak a vízhez szoktató programra -, már a gyors úszás lábtempójának gyakorlásáig jutottak. A félénkebbek, – akik közül volt, aki még strandon is alig járt -, úgy megszerették a vizet, hogy a 10. nap végére ki sem akartak szállni a medencéből. Minden ilyen 10 napos kurzus után lehetőséget szoktunk adni a szülőknek, hogy megnézhessék gyermekük fejlődését, hogy honnan hová jutottak el. A Thermál fürdő jóvoltából ez a nap még izgalmasabbra sikerült, hiszen a múlt héten minden reggel ingyenes edzésekkel bírták mozgásra a Ceglédi embereket a város élsportolói a strand területén. Pénteken ökölvívó bemelegítő edzést tartott az óvodásoknak és a szülőknek Szellő Imre ökölvívó. Nagyon élvezték szülők és gyerekek egyaránt, vidám és tartalmas délelőtt volt!

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az 5 éves Gyurkó Nimród rajza, amely hétfőn készült az óvodában. A tehetségén túl az élmény inspirálta ezt a kisfiút az alkotásra, amely azt gondolom, hogy önmagáért beszél.

Köszönet Szellő Imrének az élményért, Rita óvó néninek lelkiismeretes munkájáért, a szülőknek az anyagi támogatásért!!!

Szekerné Veres Katalin – Óvodapedagógus és a Katica csoportba járó gyermekek

(Jobbra a fotón a sportoló lányával)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Két rendőrautónak is nekihajtott a lopott kisbusszal

A Ceglédi Járási Ügyészség indítványozta egy férfi letartóztatását, aki...

Ha nem vigyázunk, a napfény káros lehet a szemünkre

A hírekben gyakran hallhatjuk a figyelmeztetést, hogy tűző napra...

Medenceburkolás PVC fóliával: Miért jó opció?

Manapság számos módszer létezik a medencék burkolására, de a...

A legkényelmesebb, ha a reptér közelében parkolunk

  Ha repülővel utazunk, az egyik legnagyobb kérdés, amire megoldást...

A természet szuperélelmiszerei az egészséges életmódért

A modern táplálkozástudomány egyik legizgalmasabb területe a szuperélelmiszerek világa....