11.6 C
Cegléd
2026. szeptember 24. csütörtök
spot_img

500 kilométert fut a felelős állattartásért

Ceglédet is érinti Lajkó Csaba július 27-e és augusztus 2-a közötti „Ne előlük, értük fuss” elnevezésű jótékony­sági futása. Az ultrafutó az árvízkárosultak, hajléktalanok, Down- szindrómás gyerekek után, most az állatvédelem és a felelős állattartás mellé állt kezdeményezésével. 

Az elmúlt években hagyománnyá és egyfajta küldetéssé vált a székesfehérvári Lajkó Csaba számára, hogy hobbiját és szenvedélyét, a hosszútávfutást jótékony céllal kombinálva próbál pénzt, támogatókat gyűjteni egy-egy nemes ügy érdekében vagy egyszerűen csak a figyelmet felhívni ezekre az ügyekre. – olvasható a sajtóközleményében.

„Futótársaimmal Érd–Tárnok–Budapest–Gödöllő–Cegléd–Szentes–Kiskunfélegyháza–Baja–Szekszárd–Székesfehérvár-útvonalon, közel 500 kilométert teljesítünk. A futás során érintjük a Herosz Állatotthon telephelyeit és az érintett városokban található állatmenhelyeket, ahol az alapítványokkal összefogva fogyatékkal élő és egészséges gyermekekkel végzünk közösen párórás társadalmi munkát. A hétna­pos megmozduláson több száz futó, kerékpáros becsatlakozása is várható” – nyilatkozta Lajkó Csaba.

Az ultrafutó hozzátette: elsődleges céljuk ezzel az akcióval a felelősségteljes állattartásra, az ál­latvédelmi törvény betartására és betartatására való figyelemfelhívás, az örökbefogadás népszerűsítése, az ál­latotthonokban végzett lelkiismeretes munka megismertetése az emberekkel, és felhívás az ott végezhető társadalmi munkákra, önkéntesek toborzása, adományok gyűjtése.

Bővebben az mno.hu oldalán itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....