Hét vagy kilenc literes, fedeles vízhordó és -tároló edény. Eredetileg horganyzott bádogból készült, a ceglédi Rónay János (1855-1941) bádogosüzemében gyártották először, kb. az 1910-es években. A második világháború után az ország edénygyáraiban alumíniumból készítették; vasból készült, legtöbbször pirosra, kékre, fehérre festett, zománcozott változata napjainkban is kapható a szaküzletekben. Különösen az aratásokon, a csépléseknél, az építkezéseken dolgozók és egyéb, a lakott területektől távol munkát végzők számára volt nélkülözhetetlen eszköz a vízvezeték általánossá válása előtti időszakban.
A ceglédi kanna Magyarországon a 20. század hetvenes-nyolcvanas éveitől kezdve a roma zenészek révén ismert lett ritmushangszerként is. A muzsikusok tenyérrel ütik meg a kannát, amely zenélés közben hol csattogó, hol öblös fémes hangot ad. Hangszerként a világ más tájain is használják az ilyen vagy ehhez hasonló eszközöket.
Ceglédi KannaBál címmel zenés fesztivált is rendeztek már Cegléden; először 2008. július 26-án, másodszor pedig 2009. július 25-én szerepeltek a helyi Gubody kertben a ceglédi kannát is „megszólaltató” együttesek.
(Pettik Ádám kanna szóló, Ceglédi KannaBál: 2008. július 26-27. youtub; A ceglédi kanna. Fodor Ilona festménye. kepafalon.hu)
A fotón: Vízhordó fiú ceglédi kannával, pályamunkások (krampácsolók) között. A kép a ceglédi vasútállomás és a Budai úti megállóhely között, a 14-es őrhely közelében készült 1961-ben.
