Kétszáz éve, 1813. július 16-án született a szegedi alsóvároson Rózsa Sándor, a legendás alföldi betyárvezér, aki a népmonda szerint a Ceglédre látogató Kossuthot is ki akarta rabolni, de Kossuth meggyőzte, hogy inkább az idegen csapatok ellen harcoljon.
Nevét Magyarországon mindenki ismeri, a népdalok és mondák mellett versek, regények, filmek dolgozták fel életének különböző epizódjait, nevezetesebb tetteit. A népi emlékezet és a művészi feldolgozás azonban gyakran távol áll a valóságtól, a romantikus kép mögött ridegebb tények húzódnak meg. Kiskorától kemény élete volt: anyja korán meghalt, apját marhalopás miatt agyonverték, egyetlen öccse a szegedi börtönben akasztotta fel magát. Rózsa Sándor kezdetben bojtárkodással kereste kenyerét, de gyorsan letért az egyenes útról. Neve 23 évesen bukkant fel először a bűnügyi aktákban: két társával tehenet loptak, amiért is a szegedi törvényszék másfél évi fogságra és „fertályévenként 25 botok elszenvedésére” ítélte. A 150 botütésnek csak a felét állotta ki, tíz hónap múlva megszökött és saját szavai szerint „szaladó betyár” lett. Ezután állandó üldöztetésnek volt kitéve, bár ő később azt mondta, egész életében csak megkapaszkodni szeretett volna, mint egyszerű csikós vagy gazda.
A Szeged környéki pusztákon bujkált, és hamar társakra lelt a csongrádi Török Samuban és a szegedi Veszelkákban. Veszelka Juliska élettársa lett, és fiuk született, egymásra találásukat Móricz Zsigmond gyönyörűen ábrázolja Rózsa Sándor-trilógiájának első részében. Hat év múlva, 1842 októberében 13 marhát hajtott el a Hódmezővásárhely melletti pusztán, majd tűzharcba keveredett a pandúrokkal – ez volt a második vádpont, amelyet mindvégig fenntartottak ellene. A hatóságok hajtóvadászatot indítottak utána, de ő mindig kisiklott kezeik közül, Ekkor már sok véres betyárkaland fűződött nevéhez, de valószínűleg olyan tetteket is neki tulajdonítottak, amelyekben vétlen volt.
1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be, mert belefáradt a bujkálásba és szeretett volna becsületesen élni. Folyamodványát hírhedtsége miatt elutasították, a mentességet csak 1848-ban Kossuth Lajostól kapta meg: a Honvédelmi Bizottmány 1848. október 13-án amnesztiában részesítette Rózsa Sándort, aki 150 felfegyverezett lovassal szabadcsapatot alakíthatott.
Jókai később azt írta, hogy ő vitte el a menlevelet, de az írót megcsalta élénk fantáziája, a történetből csak annyi igaz, hogy megbízták a kézbesítéssel. Hamar lelohadt a betyárt a nép körében övező lelkesedés, mert Rózsa és csapata néhány látványos szerbek elleni győzelem után a parasztokat is fosztogatni kezdte. Az ügyet Damjanich közbenjárására eltussolták, de a szabadcsapatot feloszlatták; magát Rózsa Sándort a vizsgálat tisztázta.
