17.1 C
Cegléd
2025. június 19. csütörtök
spot_img

Új szolgáltatások a temetkezésben

A cég filozófiája szerint a kegyeleti szolgáltatás az elhunyt személynek állít emléket, de egyben az itt maradt családtagok igényeinek teljes kiszolgálását is jelenti. A családdal való együttműködéssel ez az ügyintézéstől a jogi tájékoztatásig, vagy akár a személyre szabott gyászzene kiválasztásáig teljeskörű kegyeleti szolgáltatást jelent. A cég bevezette azt a szolgáltatását is, hogy a megrendelő által kért időben, helyszínen, családias környezetben történjen a temetési teendők, szerettük méltó búcsúztatásának megbeszélése. 

– Beszállítói partner hálózatunk révén az elmúlt években – a lakosság nehéz anyagi helyzetéhez igazodva – az áremeléseket sikerült elkerülnünk. – folytatja a bemutatást a tulajdonos. – Inkább a belső működési költségek lefaragásával, a munkafolyamatok ésszerűsítésével igyekszünk a szolgáltatási árakat megfizethető szinten tartani. Ez azonban a minőségi szolgáltatás rovására nem mehet, egyensúlyt igyekszünk tartani, inkább többet és jobbat szolgáltatni ugyanazért az árért. Köztudott, hogy a Parlament előtt van a kegyeleti törvény módosítása, amelynek változásai átalakítják a temetkezési szolgáltató piacot és fő célja a temetési költségek csökkentése. E változások miatt cégünk elsők között lett tagja a „temetkezési kellékek diszkont” hálózatának. Így kedvezőbb áron tudjuk a kellékeket beszerezni, áttérve a katalógusi értékesítésre. Igazodva a diszkont hálózathoz, opcionálisan választható szolgáltatási csomagokat vezettünk be, melyek a megrendelői igényekhez és a lakosság anyagi helyzetéhez igazodnak. Emellett a törvényi változások elébe menve már most biztosítjuk a temetkezési kellékek megvásárlását úgy, hogy esetleg más szolgáltató végzi a temetői szolgáltatást, vagy ha a törvénymódosítás elfogadásra kerül, akkor már a temettetők is – bizonyos feltételek mellett – elvégezhetik a temetést. Ezzel elsők között élesen különválasztjuk a temetési, kegyeleti termékek (koporsó, urna, sírjelző) értékesítését a temetkezési szolgáltatástól.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bogdán Vencel világkupa-ezüsttel tért haza

Június 12–15. között rendezték meg Budapesten az év legnagyobb...

Bronzéremmel zárták a szezont a ceglédi fiatalok strandkézilabdában

A Ceglédi KK SE ifjúsági játékosai a pályán elért...

Tényleges életfogytiglan is lehet a büntetés

Tényleges életfogytiglan is lehet a büntetés a ceglédi laktanyai...

Mérgezések kutyáknál: hogyan védd meg kedvencedet?

Minden gazdi rettegett álma, hogy kedvence valamilyen mérgező anyag...

Merülj el egy izgalmas világban

A digitális kor bámulatos fejlődése nemcsak a mindennapjainkra van...