0.1 C
Cegléd
2025. február 8. szombat
spot_img

Új fiúkkal állnak csatasorba

Hamarosan kezdetét veszi a 2013/2014-es NB I-es kézilabda szezon. Az évadra az öt új játékost igazolt Ceglédi KK SE csapata is javában készül már. Az intenzív edzések mellett a héten az edzőmérkőzések is elkezdődnek. Az új csapatösszeállítást először július 31-én, szerdán 11.00 ill. 15.30-kor láthatjuk játszani első edzőmérkőzésükön, ahol Balmazújváros csapatát fogadják majd a fiúk. Augusztus 02-án, pénteken 17.30-kor pedig Gyöngyös ellen játszik majd a csapat.
A tavaly 10. helyen végzett Ceglédi KK SE 5 új játékossal erősített a hamarosan kezdődő 2013/2014-es szezonra. Az egyesület július 24-én sajtótájékoztató keretében ismertette terveit és mutatta be a csapat új játékosait. Az eseményen Borsos Gergő elmondta, bár csupán egy „hajszálon” múlott a tavalyi 8. hely, nem csalódottak, bíznak az idei szezon sikerében. A játékosok mellett a szakmai stáb is új tagokkal bővült. Rapi Róbert kapusedzőként és főállású szakmai vezetőként, Dengi Zoltán pedig másodedzőként segíti majd a csapat felkészülését. A fiatal játékosok mellett Mirko Vujovic személyében rutinosabb irányítót is igazolt az egyesület.
 
Az új játékosok
(a képünkön sorrendjében balról jobbra)
Bősz Dániel, junior válogatott – kapus (Pécs)
Mirko Vujovic, felnőtt válogatott – irányító(Montenegró)
Ivan Perisics, felnőtt válogatott – balkezes lövő (Montenegró)
Lászlai Szabolcs, junior válogatott – bal szélső (Orosháza)
Endrédi Dezső, jobb szélső (Orosháza)
 
Tehát a csapatot július 31-én, az első edző mérkőzésükön láthatjuk majd először játszani, augusztus 24-25-én pedig ismét megrendezésre kerül a már hagyománnyá vált négycsapatos kézilabda torna. Idén a Vác, a PLER Budapest, valamint a Törökszentmiklós csapata érkezik Ceglédre. A junior csapat pedig Törökszentmiklóssal, Székelyudvarhellyel és a PLER Budapest csapatával mérheti össze tudását.
 
A mérkőzésekre minden szurkolót szeretettel várnak, az első edzőmérkőzésre a belépés DÍJTALAN.
 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...