11.1 C
Cegléd
2025. április 26. szombat
spot_img

Ceglédről indult

Harmincéves a Biokultúra Klub, a hazai biogazdálkodás bölcsője, az évforduló kapcsán jelent meg beszélgetés dr. Roszik Péterrel az Agroinform című szaklapban. Az albertirsai származású szakember, aki a napokban vette át a Szegedi Tudományegyetemen második docensi elismerő oklevelét a Nyugat Magyarországi Egyetemi kinevezése mellé, így vall a ceglédi gimnázium szerepéről hivatása megválasztásában: „Édesapám evangélikus lelkész volt Albertiben. (…) Ott végeztem az általános iskolát, a gimnáziumot pedig Cegléden ahol le is érettségiztem. Akkor még csak arra gondoltam, hogy biológiával kell hogy foglalkozzam, köszönhetően nagyon jó biológia tanárunknak, aki nagyon sok diákját befolyásolta ebbe az irányba. Megéreztette velünk, hogy ez milyen fontos terület, hogyan kell áttekinteni, becsülettel szolgálatnak tekinteni az élő természettel való foglalkozást. Akkor eldöntöttem, hogy az agrár pályát választom.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Két rendőrautónak is nekihajtott a lopott kisbusszal

A Ceglédi Járási Ügyészség indítványozta egy férfi letartóztatását, aki...

Ha nem vigyázunk, a napfény káros lehet a szemünkre

A hírekben gyakran hallhatjuk a figyelmeztetést, hogy tűző napra...

Medenceburkolás PVC fóliával: Miért jó opció?

Manapság számos módszer létezik a medencék burkolására, de a...

A legkényelmesebb, ha a reptér közelében parkolunk

  Ha repülővel utazunk, az egyik legnagyobb kérdés, amire megoldást...

A természet szuperélelmiszerei az egészséges életmódért

A modern táplálkozástudomány egyik legizgalmasabb területe a szuperélelmiszerek világa....